Aranypart - Rendőrt hívtak Aranypart Ádámhoz

Rendőrt hívtak Aranypart Ádámra (22)! Az egykori valóságshow-hős nem bírta megvárni, amíg kifizeti a csokit, megette a pénztár előtt, ám a biztonsági őrök már várták. A körülbelül százötven forintos csokiért most húszezret kell kifizetnie a mohó hírességnek. Nekem senki sem mondta, hogy kifizethetem utólag a csokit! – háborgott a Viasat3 műsorának egykori szereplője, miután kiderült: ilyen esetekben felajánlják a lehetőséget, hogy utólag rendezze a számlát. – Rendkívül megalázó volt, hogy mindenki szeme láttára elvisznek. A rendőrök ráadásul először be akartak vinni a kapitányságra, mindezt egy csoki miatt! Szerencsére végül meggondolták magukat, és csak egy csekket adtak. Nem hittem volna, hogy miután közel tízezer forintért vásároltam egyéb dolgokat néhány perccel azelőtt, még a dupláját kell kifizetnem – mesélte a Blikknek Ádám, akit húszezer forintra büntettek feledékenysége miatt. A GoldenCoast együttes tagja állítja: nem akarta ellopni az édességet. A Szia! című dalunkhoz készült klip egymilliós nézettségét ünnepeltük, így el lehet képzelni, hogy egy kicsit felöntöttem a garatra. Beugrottunk a hipermarketbe egy kis utánpótlásért, és megkívántam egy kókuszos csokit. Nem akartam ellopni, de várni sem, így még az áruház területén megettem. A papírját a kosárba tettem, hogy ki tudjam fizetni, de az útközben kieshetett, a biztonsági őrök pedig már vártak a pénztárnál. Rögtön tudtam, mi a gond, de nem hagyták, hogy megmagyarázzam, azonnal bekísértek egy külön helyiségbe, és rendőrt hívtak – emlékezett vissza a történtekre Ádám.
Az idén áprilisban érvénybe lépett törvények szerint ugyanis ötvenezer forintos értékhatár felett számít bűncselekménynek a lopás, ezen határ alatt szabálysértés, de minden egyes esetben értesíteni kell a rendőrséget.
Természetesen megkerestük az áruház szóvivőjét is, aki elmondta, minden esetben feljelentést tesznek a tettes ellen.
– Nincs alsó értékhatár, bármekkora is az okozott kár, feljelentést teszünk az elkövető ellen. Természetesen előtte felajánljuk, hogy fizesse ki a terméket, de ha nem él ezzel a lehetőséggel, rendőrt kell hívnunk – nyilatkozta a Blikknek Pálfalvi Márta, a Tesco kommunikációs vezetője.

Aranypart - VV Szandika és Aranypart Beky együtt haknizik

Közös produkcióban válnak meg a testüket borító textilektől Aranypart Beky és VV Szandia. A két különböző csatorna reality szereplője kolléganő lett a felnőtteknek szóló előadásban.
VV Szandika terveivel ellentétben ismét visszatért az éjszaki életbe, ahol testének villantásaival keresi meg kenyerét. A Való Világ 4 játékosa nem is tagadja, hogy ez megélhetésének kulcsa és büszkén mesélt arról is, hogy ebben a világban Sandra Celebry néven vált már most ismertté.
A Viasat3 nyáron forgatott trashreality-jében bukkant fel Beky, aki vállalta akkor is múltját és manapság Beky Stevens néven dolgozik javarészt a nyugati közönség számára.
Ingyenes apróhirdetés feladása, akár 1 perc alatt is !  NEThirdetes.com
Ausztiai és németországi turnéállomásokat látogatnak azzal a csapattal melyhez Szandika is csatlakozott és a 18 év fölötti korosztály számára szolgáltatnak pikáns előadásokat. Beky már négy éve tagja ennek a társulatnak, melyhez Dika nemrég csatlakozott, de máris van egy közös produkciójuk mely igen forró pillanatokat varázsol a közönség elé.
A régi motoros elmondása szerint a VV4 egykori szereplője újoncnak számít, de kedves és közvetlen viselkedésével könnyen beilleszkedett az összeszokott csapatba.

Aranypart Viasat3 - Aranypart Ádám ellen súlyos testi sértés a vád

Bűntett miatt kell a bíróság elé állnia az Aranypart egykori játékosának, Ádámnak. A fiú ellen súlyos testi sértés a vád. A srác maga is megsérült, amikor nekiesett kötekedő áldozatának. Súlyos testi sértés miatt tettek feljelentést az Aranypartból ismert Ádám ellen. A reality szépfiúja egy hölgyismerőse védelmére kelt, amikor is véres bunyóba keveredett. Az összetűzés után Ádám a rendőrségen, majd kórházban, végül pedig a bíróságon kötött ki. Egy közeli barátommal kezdett el kellemetlenkedni a srác. A lány nem tudta magát megvédeni, ezért léptem közbe – emlékszik az esetre Mandula Ádám. – Próbáltam higgadtan pontot tenni az ügy végére, amire a másik féltől egy ütést kaptam válaszul. Ekkor már én sem tudtam magamat türtőztetni, és csúnya verekedés lett a vége. A kezem bánta a balhét, neki viszont az arca és a fogsora.
Az incidens után egy éjszakára a rendőrőrsön tartották az Aranypart játékosát. – Bilincsbe vertek, és csak másnap engedtek haza. A sérülésemet ezért nem is látták el, és a kezemen lévő seb elfertőződött. Az eset után egy hétig kórházban feküdtem. A verekedés másik résztvevője nyolc napon túl gyógyuló sérülést szerzett, ezért feljelentette támadóját.
Március közepén lett volna a második tárgyalás, de elnapolták. Szerintem megúszom egy pénzbüntetéssel, és maximum a fogorvosi számláját kell kifizetnem – tette hozzá Ádám, aki utólag maga is feljelentést tett. A hatályos törvények szerint azonban a fiú akár komolyabbabb büntetést is kaphat, ugyanis a súlyos testi sértés bűntettét a Büntető Törvénykönyv három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja.

Viasat3 Aranypart - Ostromolják a nők Ádámot

Naponta kap arcpirító üzeneteket a GoldenCoast együttes énekese a hölgyektől az egyik közösségi oldalon. Az Aranypart műsorban ismertséget szerzett Ádám (21) már zenei karrierbe kezdett a szintén valóságshow-hős Levivel, első klipjük óta pedig nem győzi fogadni a lányok gratulációit. Mivel Levinek még mindig van barátnője, így minden lány nekem jut. Napi 40-50 jelölés érkezik a közösségi oldalon, mellette pedig rengeteg üzenet is. Van olyan is, hogy minden kertelés nélkül szerelmi légyottra invitálnak a lányok – mesélte a Blikknek Ádám. Hozzátette, ez egyáltalán nem zavarja, sőt ha ideje engedné, eleget is tenne a meghívásoknak, de már a következő dalon dolgoznak. – Az első számunk, a Fröcsögjön már az első napokban hatalmas nézettséget hozott a legnagyobb videomegosztón. Hamarosan megjelenik a kislemez egy meglepetésdallal, és remélem, nem sokkal utána már egy nagylemezre való is összegyűlik.

Aranypart - Elkészült Aranypart Leviék első klipje

Elkészült a Golden Coast (Aranypart Levi és Aranypart Ádám ) első klipje, a Fröcsögjön, amelynek forgatásán a Velvet is ott volt. Vannak benne szép nők, szép autók, és a címmel ellentétben nem is kell korhatáros tartalomra számítani. A tartalmát a következő sorpárral érzékeltetnénk: "Helló-belló, most mit szólsz, mi vagyunk a Golden Coast!" A két raptehetséget Jimy egészíti ki a refréneknél.

Aranypart - Bikinis lányok Aranypart Levi klipforgatásán

Az Aranypartot megjárt realitycelebek Golden Coast néven alapítottak kéttagú együttest, már túl vannak az első klipforgatáson. Mi meg ott voltuk. De hová lett Sarah ecsetje? Éden Hotel - Aranypart Levi és Aranypart Ádám zenélni fog, ez már nemcsak ígéret, bizonyítékunk van rá. A két fiatalember munkásságából eddig főleg az jutott el hozzánk, miként abajgatják a nőket vagy a gyomrukat, most viszont hirtelen elkezdtek érteni a populáris raphez: Golden Coast néven alapítottak kéttagú együttest, már túl vannak az első klipforgatáson.
Aki még nem volt klipforgatáson, az a következőket képzelje el: egy Budapest közelében lévő luxusvilla földszintjén medence és jacuzzi víztükre feszül. A népsűrűség három bikinis lány/négyzetméter (plusz Sarah, Levi barátnője), a tetovált felületek összterülete meghaladja a négy négyzetmétert. Éden Levi fején a már többször látott I ♥ MY CAT feliratú baseball-sityak (vannak lányok is, I ♥ MY DOG feliratú sapkában), Aranypart Ádám bikinis nőkkel díszített bermudában lézeng a medenceparton.
Hol az ecset? Nem láttad az ecsetem? - érdeklődik Levi barátnője, Sarah, miközben az ingatlan összes pontján jelen van egyszerre. Mint kiderült, a sminkecsetjét keresi, órák óta. Az nincs meg. Van helyette három, aranyszínű pezsgősüveg, ebből locsolják magukat és egymást a szereplők. Levi és Ádám néha belehajolnak a kamerába és rappelnek, a lányok sajtkukacként izegnek-mozognak a háttérben A duckface -ek száma elenyésző, a fröcsögtetés folyamatos (tudják, az Aranypartban volt visszatérő motívum a "fröcsögjön a kula"): a fürdőruhások pancsolnak, a pezsgősüvegből mindenfelé locsolják a vizet, így ázik el a pulóverem.
Egy fekete, nyuszifarkas, láthatóan önjelölt playmate illegeti magát le-föl, de ő nem Sarah, Levi barátnője, mert akkor nem Ádám előtt ficeregne feszt. A statisztalányok ügyesen mocorognak a vízben, a fiúk megunták már a medence szélén feszítést. Sarah továbbra is az ecsetet keresi.
A mi videónk olyan lett, amilyen. Alant azonban a klip hivatalos trailerét tekintheti meg, ami sokkal szebb, annak ellenére, hogy a munka a fenti súlyosbító tényezőkkel zajlott. És Sarah ecsetje sem lett meg.

Aranypart Viasat3 - Levi és Ádám zenélni fog

Valóságshow-celebségből a populáris rappelésbe igazol az Aranypart két géniusza, Levi és Ádám. Első klipjüket a hétvégén forgatják egy luxusvillában, ehhez kasztingoltak embereket szerda este egy kelenföldi kocsmában. Éden Hotel Levi a tökéletes magyar celeb. Aki már megjárt két valóságshowt, mindkettőhöz pózolt egy-egy galériányit, hányt erkélyről és bőröndbe, de egyszer sem dugott (csak pettingelt).  Viszont valószínűleg elég jól keresett ezzel, és a fél ország megismerte, ráadásul érzelmeket vált ki a megmozdulásaival, igen, szeretik: fotózkodnak vele, buliznak, szúrnák. Na, ez a tökéletes celeb a minap első videoklipjéhez kasztingolt szereplőket, mert neki olyan is lesz. (Éden-)Aranypart Levi ugyanis Golden Coast néven alapított együttest egykori lakótársával, Ádámmal. Van már nekik Facebook-profiljuk, és lesz produktum is. "Szevasztok, ez a Golden Coast. Közép-Európa legnagyobb bulihuligánjait keressük az első videoklipünkhöz." A  társulat másik fele Aranypart Ádám, tudjuk, a fiú, aki állkapocsgörcsig szopatta a csontos testű Adát, és számos egyéb emlékezetes lépése is volt. "Ez úgy kezdődött, hogy Levi nagyon szeret rappelni, feltöltögetettt már néhány számot a netre, és hát régen ezzel én is foglalkoztam, úgy, 4-5 éve" – fejtette ki a Velvetnek maga az érintett, hozzátéve, akkor még nem ismerte őket senki. "Épp most csináljuk a zenét a stúdióban. Pörgős, bulizós, gyors ütemű zene lesz, elektronikus alapra Levi meg én rappelünk, erre egy jóbarátunk, Jimy fog énekelni." Kérdésünkre, hogy nem tartanak-e a konkurenciától (például a most éppen zenés karrierbe kezdő VV Leonidasztól [igen, komolyan gondolja], vagy a többi haknizó celebtől), egyértelmű választ adott: "nagyon nagyot fogunk csinálni, nem tartunk semmitől!". Mint menedzserüktől, Karácsonyi Bencétől megtudtuk, a Golden Coast első klipje egy luxusvillában játszódik majd, ahol mindenki bulizik. A formáció egyébként az élő fellépéseket klasszikus félplaybackkel és két hiphop-táncossal szórakoztat majd, remélhetőleg decembertől. Eszményi választásnak tűnnek céges bulikra.

Aranypart Viasat3 - Levinek majdnem gallyra ment a valódi kapcsolata

Levi úgy vágott bele a siófoki valóságshow-ba, hogy közben Budapesten hagyta barátnőjét Sarah-t. Az Aranypartban a focista fiú hamar nagyon közel került Bekihez, akivel az egész műsor alatt úgy viselkedtek, mint egy szerelmespár, eltekintve a csóktól és a szextől. Végül Levi és Sarah kapcsolata még így is túlélte a műsorban történt afférokat, bár a forgatások után sokat veszekedtek, de sikerült megbeszélniük a harmadik személy, Beki felbukkanását, s már egymás nélkül el sem tudják képzelni az életüket.
– Nem gondoltam komolyan Bekivel, hiszen nem akartam tőle semmit. Megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy én csak bulizni és csajozni mentem be, de Sarah-val előtte megbeszéltem, hogy a határt nem lépem át, vagyis még egy csókig sem jutok el senkivel. Szerelemről szó sem volt az én részemről, hiszen szeretem a barátnőmet, Beki azonban többet érzett irántam. A párom azon volt kiakadva, hogy fordított esetben én is kibuktam volna, de szerencsére sikerült teljesen rendbe hozni a kapcsolatunkat, Bekire viszont haragszik – mesélte Levi, aki szerint most már olyannyira jól alakul minden, hogy egy-két hónap múlva összeköltöznek Sarah-val. Beki szerint közel kerültek egymáshoz, és jól esett neki, hogy valaki átöleli.
– Rosszul esett, hogy én szingliként mentem be, ő viszont foglalt volt, mégis mindenben ugyanúgy benne volt, mint én. Ő is hibás, mert nem kellett volna ilyen dolgokat tennie. Mindegy is, azóta újra összejöttem a volt párommal, aki miatt anno magányomban jelentkeztem a műsorba. Levivel is sokat beszéltünk róla, ő mondta, hogy keressem fel. Látom, hogy Sarah-nak rosszul esnek a történtek, de normálisan reagáltuk le a dolgokat – magyarázta Beki, aki azt is elárulta, már sokkal jobban van a műsor végén történt csigolyarepedéses balesete óta, de még mindig gyógytornára jár és fájdalomcsillapítókat is szed. Mindazonáltal már vállal táncos fellépéseket, maradék idejében pedig könyvet ír az életéről.

Viasat3 Aranypart - Nikinek csak a szexre volt jó Gábor

Niki és Gábor Aranypart Viasat3
Niki és Gábor, valamint Ada és Ádám voltak a Viasat3 siófoki reality-jének, az Aranypartnak az álompárjai. A műsor forgatásai után azonban hamar kiderült, hogy ezek a románcok nem működnek a valóságshow keretein kívül. Nemrég ért véget az Viasat3 Siófokon játszódó valóságshow-ja, az Aranypart. A bulizással töltött egy hónap alatt a kilenc szereplő eleinte szinte minden lehetséges változatban összejött egymással, ám az idő múltával kezdtek letisztulni a viszonyok, és kiderült, ki kihez vonzódik leginkább. Így alakult ki a lepedőt a kamerák előtt többször is összegyűrő Niki és Gábor románca, akik az utolsó epizódban szinte örök hűséget fogadtak egymásnak a naplementében, és már az összeköltözésüket tervezgették. De „se veled, se nélküled” viszonyban lévő Ada és Ádám is úgy döntöttek, hogy megpróbálják együtt a műsor után is, így kapcsolatuk több lesz, mint némi alkalmi szex, néhány féltékenységi jelenettel megfűszerezve. Azt hihettük hát, hogy igaz szerelmek alakultak ki a magyar tenger partján, azonban az utolsó forgatási nap után hamar gallyra mentek a nagy románcok.

– Csak a szexre volt jó Gábor – kezdte a panaszkodást Niki. – Kiderült, hogy nem szavahihető ember, és folyamatosan nagyzol. Az utolsó napi romantikus vacsorát és a hozzá tartozó dekorációt sem ő készítette, de úgy adta elő, mintha a saját érdeme volna. Egy napig maradt a csapat Siófokon az Aranypart forgatásai után, de már akkor szakítottam vele. Látta rajtam, hogy baj van, mire elmondtam neki, hogy nincs rá szükségem. Nem ellenkezett, csak hümmögött – árulta el az Éden Hotel által ismerté vált kebelcsoda, aki jelenleg boldog párkapcsolatban él egy civil férfivel.
Ada és Ádám valamivel tovább bírták Nikinél és Gábornál. Egészen másfél hétig.
– Közös megegyezéssel szakítottunk. Ádám azt állította, hogy nincs ideje rám, meg hogy folyton féltékeny lenne, ezért nem tud velem együtt bulizni. Komolytalan érvek. Másfél hétig Budapesten laktam egy hotelben, addig jó voltam neki, de utólag azt is visszahallottam másoktól, hogy közben is megcsalt fűvel-fával – méltatlankodott az éppen szingli Ada, hozzátéve: most Bekivel lakik egy közös lakásban, és nemsokára mindkettőjükre mellnagyobbító műtét vár.

Véget ért az Aranypart a Viasat3 -on

A Viasat3 magyar Jersey Shore-ja a végéhez ért, nincs többé végtelenített partyrock és Levi-féle bőröndbe hányás sem.
Egy hónapot töltöttek a srácok Siófokon, az Aranyparton, hogy a pultos munka mellett végigbulizzák az augusztust, és megmutassák, a kockahas és a póthaj többet ér minden diplománál. Sok múlik a castingon, és ahogy az Éden Hotelnél ez nagyon jól sikerült (köszi VV Péter!), az Aranyparton kevésbé. Pista, Levi és Niki, az öreg rókák hozták a szintet: a srácok sokat őrültködtek, Niki pedig nem volt szégyenlős, órákat szexelt a kamerák előtt. Ada és Ádámka románca elég idegesítőre sikeredett, Beki nyomulása Levire is nagyon erőltetett volt, pláne azzal a háttérinfóval, hogy az expornós Becky Stevens sokáig leszbikus kapcsolatban élt. Melitta szegény csak domborítani tudott, Gábor is Nikivel való kapcsolatától vált kicsit "érdekesebbé". Voltak epic pillanatok: Pista szólásmondásai ("Tejfog nem karcol") és a sörharapása, Levi bőröndbe rókázása, Ada felajánlkozása SP-nek és Nikiék tantraszexe, de sokkal többet vártunk a műsor kezdetekor. Az utolsó részben tábori feelingre gyúrtak, naplemente, búskomor fejek, majd jött Beki váratlan bobos balesete. A lány azóta már sikeresen felgyógyult információink szerint, szóval megnyugodhatnak a rajongók. Sarah-t állítólag eljegyezte Levi, István visszament Nyíregyházára, Ádám apukája pedig a mai napig boldog kapcsolatban él Éden Szandrával. Niki és Szandra között egyébként szent a béke - De hogy Niki és Gábor kapcsolata hogy alakult? Ígérjük, utánajárunk!

Aranypart Viasat3 - Niki és Beki teljesen kiakadnak, a nehezen megkeresett kevés pénztől

Niki és Beki teljesen kiakadnak, amikor szembesülnek azzal a kevés pénzzel, amit a trágyalapátolásért ígérnek nekik. Beki kezdi a munkát, Niki első körben nem is hajlandó segíteni neki, de aztán meggondolja magát. Amikor végeznek, a lányok bosszúból Istvánnak és Levinek is visznek egy adag trágyát, amit Beki titokban a párnájuk alá és a ruhájuk közé tesz. Amikor Levi észreveszi, elkezdenek verekedni, testápolót nyomnak egymásra, Beki Levi szájába céloz, aki annyira rosszul lesz a krémtől, hogy hánynia kell. István is megtalálja a „meglepetés csomagot”, amit kibont és Bekire szórja a tartalmát Ádámék szobájában. A hazaérkező fiú teljesen józanul nem találja annyira viccesnek a helyzetet, úgyhogy Beki felporszívózik a szobájában, de az elviselhetetlen szag még így is órákig megmarad. Az esti műszak elmarad, így mindannyian felöltöznek és elindulnak bulizni. Hozzák a szokásos formájukat, a fiúk vetkőznek, piával öntögetik le egymást, aztán hazaérve István, Ádám és Levi beleugranak a jakuzziba, aminek a fél tartalma elárasztja a teraszt. A három fiú ráesik a ruhaszárítóra, ami összetörik, aztán Melit is bedobják a vízbe. Teljesen vállalhatatlanul viselkednek, még Beki is inkább lefekszik, minthogy velük tartson az őrületben.

Aranypart - Ada randizik Csigával.

Ada kamuból felhívja a barátnőjét telefonon, hogy alibit csináljon az esti randijához Csigával. Niki, Beki és Meli elmennek muffint árulni, hogy szert tegyenek egy kis extra bevételre. Egészen estig menetelnek a Petőfi sétányon, mire eladják az összes sütit. Amikor visszatérnek a házba, Niki talál egy telefonszámot a komódon és felhívják, hogy a végére járjanak, kivel is beszélt valójában Ada. Nem tudják beazonosítani a hívott személyt, csak annyit hallanak, hogy fiú, így sejtik, hogy megint hazudik nekik a lány. Melit kifejezetten rosszul érinti, amikor rájön, hogy Ada neki sem mondott igazat. Egészen addig nem akar hinni a szemének, amíg meg nem látják a parkban egy fiúval pezsgőzni a lányt. Visszamennek a házba, és amikor Ada is hazaér, Niki és Beki felelősségre vonják, de ő persze mindent tagad. A szemükbe hazudik, amikor másodszor is rákérdeznek, sőt még ő játssza a sértettet. Bemegy Ádámhoz és elmondja neki, hogy bocsánatot kérni ment Csigához a verekedés miatt, aztán együtt töltik a fiúval az éjszakát. Másnap együtt kezdik a műszakot a pultban, beszélgetnek a többi lányról, akikről Ádámnak nincs túl jó véleménye. Ada ekkor tudja meg, hogy a fiú Nikivel is lefeküdt. Nincs új a nap alatt, ismét pénz nélkül maradt a csapat, így Levi és István elindulnak, hogy extra munkát keressenek. Egy közeli cirkuszban a sors ellenállhatatlan lehetőséget sodor az útjukba, de nem ők szerződnek le a feladat elvégzésére. Visszamennek a házba és megbeszélik Nikivel és Bekivel, hogy szépen kicsinosítva, magas sarkúban jelentkezzenek a cirkuszban. A két lány nem jut szóhoz, amikor kiderül, hogy a lovak alól kell a trágyát takarítaniuk.

Viasat3 Aranypart - Marci nagyon letolja Ádámot a viselkedéséért

Marci nagyon letolja Ádámot a viselkedéséért és a munkához való rossz hozzáállása miatt. Megbeszélik a dolgot, de a főnök világossá teszi, hogy szeretné, ha balhék nélkül kibírnák a hátralévő néhány napot. Levi arról beszél Gábornak, hogy mennyire nehéz megtartóztatnia magát, amikor Beki közelében van. Mindannyian nagyon készülnek a táncversenyre; Meli férfinak, István pedig nőnek öltözik be, a többi már jól megszokott páros hagyományos felállásban száll versenybe. Beki és Levi Pörkölttel kiegészülve alakítják a zsűrit, mivel ők találták ki a programot. Niki és Gábor kezdik a táncot, aztán Ada és Ádám következik. Egyik páros sem alakít különösebben nagyot, István répás megmozdulása egyébként is überelhetetlen, ezért ő és Meli szerzik meg az első helyet. Az eredményhirdetés után elszabadul a pokol, vízzel felfújt lufikat és óvszereket dobálnak, konfettivel szórják tele az egész lakást, aztán vad táncolásba kezdenek. Beki és Levi felváltva öl-táncolnak egymásnak, a többiek nem értik, hogyhogy nem estek még egymásnak. Ada kiakad, amiért Ádám megkéri Melit, hogy masszírozza meg. Levi a nappaliban alszik, hogy elkerüljön egy esetleges részeg ballépést. Másnap reggel óriási rendetlenség van a házban, együtt próbálják helyreállítani az állapotokat. Meli szeretné megbeszélni Adával a lány előző esti féltékenységi rohamát, kevés sikerrel, mert a lány még mindig tagadja, hogy továbbra is érdekli Ádám. Levi iszonyú ideges lesz, amikor észreveszi, hogy a kérése ellenére Sarah mégis lement a Balatonra és ott ül a sétány közepén az egyik bárban. Nyomatékosan megkéri, hogy menjen el, mert nem tudja felszabadultan jól érezni magát, ha ő ott van.

Viasat3 Aranypart - Niki és Gábor egy pedálos autóval mennek bevásárolni

Levi felhívja Sarah-t és megpróbálja lebeszélni arról, hogy lemenjen Siófokra, de a lány hajthatatlan. Meli és Ádám van beosztva a reggeli műszakban a pultba, de a fiú képtelen időben felkelni. Egy órás késéssel megy le, a főnök helyettese nagyon ideges. Levi és Beki fülbevalókat vásárolnak és a sétányon mászkálnak, Niki és Gábor pedig egy pedálos autóval mennek bevásárolni. Ádáméknak büntetésből takarítaniuk kell, a fiú végig hisztizik, de végül kipakolja a hűtőt. Niki és Gábor megszenvedik a bevásárlást, a cuccokkal megpakolva nem olyan könnyű tekerni a kiskocsit, mint gondolták. Gábor összeszedi magát és rákapcsol, szinte egyedül hajtja a kocsit. Az erőfeszítéseiért cserébe Niki megígéri, hogy süt neki muffint délután. Levi és Beki egész nap egymással vannak elfoglalva, közben kitalálják, hogy este rendezzenek 70-es évek házibulit táncversennyel. István kiakad, hogy nem akar Meli táncpartnere lenni, mert jól tudja, hogy neki jut majd megint a lány. Niki elszúrja a muffint, az egészet ki kell kaparni a szemetesbe. Ada lemondja az esti randiját Csigával a táncverseny miatt.

Aranypart Viasat3 - Levi már nagyon kívánja Bekit – Aranypart

Gábor és Niki kapcsolata egyre szorosabb a Viasat3 Aranypart műsorában. Beki és Levi is elkezdett közeledni egymáshoz a 25. részben.
Levi barátnője ismét bejelentkezett, bár most Levi hívta telefonon. Levi igyekezett lebeszélni, de sikertelenül. Ezen jól összevesztek.
Ádám nem akart lemenni dolgozni Melivel, mert rosszul érezte magát. 25 percet kért még, mert másnapos volt. Ádámot már várta a bár helyi vezetője. Sikerült egy órát késnie és még cigivel is jelent meg a munkára. “Ilyen kis elkényeztetett fiú, aki nem szeret dolgozni és nem is fog soha!” mondta el a véleményét Ádámról Meli.
“Most takarítsd ki a kólás hűtőt!” adta ki a parancsot a helyi üteg Ádámnak. Ádámnak nagyon nem fűlt a foga hozzá. de addig járt rá a főnök csajszi, amíg neki nem kezdett.
Gábor és Niki elmentek pedálos autózni. Elautóztak a közértig, bár inkább Gábor tekert csak. Niki elmondása szerint nem ment neki ez sem. Ő csak az ágyban szeret izzadni. Levi és Beki is elment sétálni a Petőfi sétányra. “Nagyon furcsa kapcsolat. Soha nem voltam még ilyenbe, így nem is tudom hova tenni.” vélekedett Levi Bekivel való kapcsolatáról. Beki pedig inkább csak sodródik ebben a kapcsolatban Levivel és hagyja, hogy történjenek a dolgok.
Meli úgy döntött elpletykálja Ádámnak, hogy mit mondott Ada az együtt töltött éjszakáról vele. Ádám beismerte, hogy be volt rúgva és ezért volt egy kissé hervadt, de ez Ada hibája is szerinte. Cserébe Ádám elmondta Melinek, hogy Niki milyennek tartja az alakját. Melissa nem nagyon volt feldobva tőle.
Niki bevallotta, hogy vágyik már egy boldog párkapcsolatra és egy családra. Gáborral egyre közelebb kerülnek egymáshoz és már nem csak a külsőségek irányítják őket.
Ada ismét felhívta Csigát, hogy lemondja a randevúját egy táncverseny miatt. És áttette másnapra. Vesztére a telefonbeszélgetést hallotta Niki is. “Kivel beszélgettél? A volt barátoddal?” kérdezte Niki, de nem kapott választ! Ada érezte, hogy lebukott….ebből még balhé lesz!