Aranypart - Leértékelték Éden Szandra szexteljesítményét

Árulja a testét Éden Szandra (22). Az Éden Hotel egykori intrikája lapunk információi szerint több escortügynökségen keresztül váltja valóra a férfiak kívánságait. A fekete démonról már korábban is kerültek elő pikáns felvételek, ahogy épp önkielégítést végez Dopeman egyik klipjében. A Blikkhez eljuttatott bizonyítékok szerint a kicsit sem szégyenlős lány több százezer forintért akár még házhoz is megy, így újabb magyarázkodásra lesz szüksége.- Éden Szandra máig tagadja, hogy escortszolgáltatással keresné a kenyerét, információim szerint azonban többször járt Görögországban és Amszterdamban 1-1 hetet dolgozni. Ilyenkor egy hotelben szállnak meg, és ott fogadjak a klienseket, vagy időnként házhoz is mennek - kezdte beszámolóját olvasó-riporterünk, akinek természetesen jár a tízezer forint. - A tarifájuk 250–300 euró (óránként, ebből 50 százalék a kiközvetítő ügynökségé). A Sandy néven futó Szandra két óráért kér 500 eurót és minden újabb óráért plusz 200-at, ha pedig utazni kell, akkor 1000 eurót is felszámol.
Egy görög nyelvű fórumon az egyik kliens nem igazan hízelgő szavakkal illette őt, ugyanis kicsit sem volt megelégedve a teljesítményével, ahogy a külsejével sem.