Aranypart Viasat3 - Beki és Levi egy romantikus délutánt töltött együtt

Szandra elhagyta az Aranypartot, a többiek szerint ez Nikinek jót fog tenni és ő szerinte is jobban fog így nyitni a többiek felé. Gábor az első, aki takarítással kezdi a munkát a pultban, a többiek közben a bevásárláshoz keresik a pénzt, amit Melitta elrejtett, hogy megtréfálja a többieket. Végül Ada hisztije után Ádám a lány melltartójában találja meg a húszezreseket. Azonnal vitázni kezdenek, hogy miket vegyenek, a cigin és az alkoholon megy a harc. Végül sikerül dűlőre jutniuk, Levi és Beki elindulnak megvenni az összeírt dolgokat. Eközben Levit hívja a barátnője a házban, Melitta veszi fel a telefont és elmeséli a lánynak, hogy a barátja Bekivel alszik összeölelkezve egy francia ágyban és hogy majdnem csókolóztak is. A többiek figyelmeztetik, hogy ebből nagy baj lesz, de Meli kijelenti, hogy vele nem lehet szórakozni, mivel Levi napok óta szemétkedett vele, szerinte ennyit pont megérdemelt. Beki és Levi folyamatosan flörtölnek a bevásárlás alatt, fülbevalót vesznek a lánynak és miután megisszák a frissen vett whiskey nagy részét, felbátorodnak és közös tetoválást, egy csillagot készítenek a csuklójukra egy közeli szalonban, aztán átkarolva sétálnak a Balaton parton. Gábor nagyon unatkozik egyedül a pultban, nagyon haragszik Szandrára, amiért egyedül hagyta a melóban. Leviék visszatérnek a házba és ledöbbentik a többieket a közös tetoválással. Nagyon vidámak, de az örömködés nem tart sokáig, hiszen Nikiék azonnal elmesélik a fiúnak, amit Meli mondott a barátnőjének, Sarahnak. Levi iszonyú mérges lesz, azonnal előveszi a lányt, amikor az kimerészkedik a fürdőből, ahová Adával zárkózott be