Aranypart Viasat3 - Megérkeznek az Aranypart szereplői Siófokra

Megérkeznek az Aranypart szereplői Siófokra és birtokba veszik a házat. Az Éden Hotel szereplői régi ismerősként köszöntik egymást, de a többieknek is nagyon örülnek. Levi és István talál elsőként egymásra, utánuk két új lány, Ada popsi villantással, Melitta pedig mellbedobással érkezik. Niki és Szandra nagyon stílusosan, a szokásukhoz híven taxival utaznak a Balatonra. Gábor, az egyik új fiú, nem igazán vallja alkalmazkodó típusnak magát, ezért kíváncsian várja, hogy fognak tudni kilencen együtt élni. Az első beszélgetésekből kiderül, hogy Levi Kolumbia óta „megállapodott”, van egy barátnője, Sarah, akivel nagyon komolyan gondolja a kapcsolatukat. Azonban kísértést jelenthet számára Beki, aki a nyulával, Pörkölttel költözik a Petőfi sétányra. Levinek nagyon szimpatikus a lány, azonnal elfoglalnak egy franciaágyas szobát. Utolsóként csatlakozik a csapathoz Ádám, aki sárga sportkocsijával és kisfiús sármjával azonnal magába bolondítja a lányokat, lépni egyelőre egyikük sem mer, mert Szandra kijelenti, hogy a fiú az ő pasija. Az ismerkedés a jakuzziban folytatódik italozás mellett, Levi már az első percben hozza a szokásos formáját, leveszi az alsógatyáját és az utcára hajítja. A dajdajozásnak a főnök érkezése vet véget, aki figyelmezteti a srácokat, hogy nem csak buliból áll az élet, két műszakban fognak dolgozni a szemközti étteremben, egy pultban. Szandra kijelenti, hogy ő erre nem hajlandó, dolgozzanak a szegények, ő nem fog. A többieknek semmi bajuk a feladattal. Szandra csak pénzt költeni szeret, a főnöktől kapott előleget azonnal el is osztja Niki, Gábor, Ádám és maga között. Délután tovább folytatódik a buli, Szandra hisztériázni kezd, mert szerinte a többiek túl hangosak és feleslegesen sikítoznak. Fogja magát és Nikivel együtt lelépnek kettesben bulizni és vásárolgatni, elverik az összes pénzt. Eközben Levi Adával bulizgat a teraszon, amikor hívja a barátnője telefonon, de lerázza. Beki féltékenykedik, magának akarja Levit és ezt ki is mutatja.