Viasat3 Aranypart - Ostromolják a nők Ádámot

Naponta kap arcpirító üzeneteket a GoldenCoast együttes énekese a hölgyektől az egyik közösségi oldalon. Az Aranypart műsorban ismertséget szerzett Ádám (21) már zenei karrierbe kezdett a szintén valóságshow-hős Levivel, első klipjük óta pedig nem győzi fogadni a lányok gratulációit. Mivel Levinek még mindig van barátnője, így minden lány nekem jut. Napi 40-50 jelölés érkezik a közösségi oldalon, mellette pedig rengeteg üzenet is. Van olyan is, hogy minden kertelés nélkül szerelmi légyottra invitálnak a lányok – mesélte a Blikknek Ádám. Hozzátette, ez egyáltalán nem zavarja, sőt ha ideje engedné, eleget is tenne a meghívásoknak, de már a következő dalon dolgoznak. – Az első számunk, a Fröcsögjön már az első napokban hatalmas nézettséget hozott a legnagyobb videomegosztón. Hamarosan megjelenik a kislemez egy meglepetésdallal, és remélem, nem sokkal utána már egy nagylemezre való is összegyűlik.

Aranypart - Elkészült Aranypart Leviék első klipje

Elkészült a Golden Coast (Aranypart Levi és Aranypart Ádám ) első klipje, a Fröcsögjön, amelynek forgatásán a Velvet is ott volt. Vannak benne szép nők, szép autók, és a címmel ellentétben nem is kell korhatáros tartalomra számítani. A tartalmát a következő sorpárral érzékeltetnénk: "Helló-belló, most mit szólsz, mi vagyunk a Golden Coast!" A két raptehetséget Jimy egészíti ki a refréneknél.

Aranypart - Bikinis lányok Aranypart Levi klipforgatásán

Az Aranypartot megjárt realitycelebek Golden Coast néven alapítottak kéttagú együttest, már túl vannak az első klipforgatáson. Mi meg ott voltuk. De hová lett Sarah ecsetje? Éden Hotel - Aranypart Levi és Aranypart Ádám zenélni fog, ez már nemcsak ígéret, bizonyítékunk van rá. A két fiatalember munkásságából eddig főleg az jutott el hozzánk, miként abajgatják a nőket vagy a gyomrukat, most viszont hirtelen elkezdtek érteni a populáris raphez: Golden Coast néven alapítottak kéttagú együttest, már túl vannak az első klipforgatáson.
Aki még nem volt klipforgatáson, az a következőket képzelje el: egy Budapest közelében lévő luxusvilla földszintjén medence és jacuzzi víztükre feszül. A népsűrűség három bikinis lány/négyzetméter (plusz Sarah, Levi barátnője), a tetovált felületek összterülete meghaladja a négy négyzetmétert. Éden Levi fején a már többször látott I ♥ MY CAT feliratú baseball-sityak (vannak lányok is, I ♥ MY DOG feliratú sapkában), Aranypart Ádám bikinis nőkkel díszített bermudában lézeng a medenceparton.
Hol az ecset? Nem láttad az ecsetem? - érdeklődik Levi barátnője, Sarah, miközben az ingatlan összes pontján jelen van egyszerre. Mint kiderült, a sminkecsetjét keresi, órák óta. Az nincs meg. Van helyette három, aranyszínű pezsgősüveg, ebből locsolják magukat és egymást a szereplők. Levi és Ádám néha belehajolnak a kamerába és rappelnek, a lányok sajtkukacként izegnek-mozognak a háttérben A duckface -ek száma elenyésző, a fröcsögtetés folyamatos (tudják, az Aranypartban volt visszatérő motívum a "fröcsögjön a kula"): a fürdőruhások pancsolnak, a pezsgősüvegből mindenfelé locsolják a vizet, így ázik el a pulóverem.
Egy fekete, nyuszifarkas, láthatóan önjelölt playmate illegeti magát le-föl, de ő nem Sarah, Levi barátnője, mert akkor nem Ádám előtt ficeregne feszt. A statisztalányok ügyesen mocorognak a vízben, a fiúk megunták már a medence szélén feszítést. Sarah továbbra is az ecsetet keresi.
A mi videónk olyan lett, amilyen. Alant azonban a klip hivatalos trailerét tekintheti meg, ami sokkal szebb, annak ellenére, hogy a munka a fenti súlyosbító tényezőkkel zajlott. És Sarah ecsetje sem lett meg.

Aranypart Viasat3 - Levi és Ádám zenélni fog

Valóságshow-celebségből a populáris rappelésbe igazol az Aranypart két géniusza, Levi és Ádám. Első klipjüket a hétvégén forgatják egy luxusvillában, ehhez kasztingoltak embereket szerda este egy kelenföldi kocsmában. Éden Hotel Levi a tökéletes magyar celeb. Aki már megjárt két valóságshowt, mindkettőhöz pózolt egy-egy galériányit, hányt erkélyről és bőröndbe, de egyszer sem dugott (csak pettingelt).  Viszont valószínűleg elég jól keresett ezzel, és a fél ország megismerte, ráadásul érzelmeket vált ki a megmozdulásaival, igen, szeretik: fotózkodnak vele, buliznak, szúrnák. Na, ez a tökéletes celeb a minap első videoklipjéhez kasztingolt szereplőket, mert neki olyan is lesz. (Éden-)Aranypart Levi ugyanis Golden Coast néven alapított együttest egykori lakótársával, Ádámmal. Van már nekik Facebook-profiljuk, és lesz produktum is. "Szevasztok, ez a Golden Coast. Közép-Európa legnagyobb bulihuligánjait keressük az első videoklipünkhöz." A  társulat másik fele Aranypart Ádám, tudjuk, a fiú, aki állkapocsgörcsig szopatta a csontos testű Adát, és számos egyéb emlékezetes lépése is volt. "Ez úgy kezdődött, hogy Levi nagyon szeret rappelni, feltöltögetettt már néhány számot a netre, és hát régen ezzel én is foglalkoztam, úgy, 4-5 éve" – fejtette ki a Velvetnek maga az érintett, hozzátéve, akkor még nem ismerte őket senki. "Épp most csináljuk a zenét a stúdióban. Pörgős, bulizós, gyors ütemű zene lesz, elektronikus alapra Levi meg én rappelünk, erre egy jóbarátunk, Jimy fog énekelni." Kérdésünkre, hogy nem tartanak-e a konkurenciától (például a most éppen zenés karrierbe kezdő VV Leonidasztól [igen, komolyan gondolja], vagy a többi haknizó celebtől), egyértelmű választ adott: "nagyon nagyot fogunk csinálni, nem tartunk semmitől!". Mint menedzserüktől, Karácsonyi Bencétől megtudtuk, a Golden Coast első klipje egy luxusvillában játszódik majd, ahol mindenki bulizik. A formáció egyébként az élő fellépéseket klasszikus félplaybackkel és két hiphop-táncossal szórakoztat majd, remélhetőleg decembertől. Eszményi választásnak tűnnek céges bulikra.

Aranypart Viasat3 - Levinek majdnem gallyra ment a valódi kapcsolata

Levi úgy vágott bele a siófoki valóságshow-ba, hogy közben Budapesten hagyta barátnőjét Sarah-t. Az Aranypartban a focista fiú hamar nagyon közel került Bekihez, akivel az egész műsor alatt úgy viselkedtek, mint egy szerelmespár, eltekintve a csóktól és a szextől. Végül Levi és Sarah kapcsolata még így is túlélte a műsorban történt afférokat, bár a forgatások után sokat veszekedtek, de sikerült megbeszélniük a harmadik személy, Beki felbukkanását, s már egymás nélkül el sem tudják képzelni az életüket.
– Nem gondoltam komolyan Bekivel, hiszen nem akartam tőle semmit. Megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy én csak bulizni és csajozni mentem be, de Sarah-val előtte megbeszéltem, hogy a határt nem lépem át, vagyis még egy csókig sem jutok el senkivel. Szerelemről szó sem volt az én részemről, hiszen szeretem a barátnőmet, Beki azonban többet érzett irántam. A párom azon volt kiakadva, hogy fordított esetben én is kibuktam volna, de szerencsére sikerült teljesen rendbe hozni a kapcsolatunkat, Bekire viszont haragszik – mesélte Levi, aki szerint most már olyannyira jól alakul minden, hogy egy-két hónap múlva összeköltöznek Sarah-val. Beki szerint közel kerültek egymáshoz, és jól esett neki, hogy valaki átöleli.
– Rosszul esett, hogy én szingliként mentem be, ő viszont foglalt volt, mégis mindenben ugyanúgy benne volt, mint én. Ő is hibás, mert nem kellett volna ilyen dolgokat tennie. Mindegy is, azóta újra összejöttem a volt párommal, aki miatt anno magányomban jelentkeztem a műsorba. Levivel is sokat beszéltünk róla, ő mondta, hogy keressem fel. Látom, hogy Sarah-nak rosszul esnek a történtek, de normálisan reagáltuk le a dolgokat – magyarázta Beki, aki azt is elárulta, már sokkal jobban van a műsor végén történt csigolyarepedéses balesete óta, de még mindig gyógytornára jár és fájdalomcsillapítókat is szed. Mindazonáltal már vállal táncos fellépéseket, maradék idejében pedig könyvet ír az életéről.

Viasat3 Aranypart - Nikinek csak a szexre volt jó Gábor

Niki és Gábor Aranypart Viasat3
Niki és Gábor, valamint Ada és Ádám voltak a Viasat3 siófoki reality-jének, az Aranypartnak az álompárjai. A műsor forgatásai után azonban hamar kiderült, hogy ezek a románcok nem működnek a valóságshow keretein kívül. Nemrég ért véget az Viasat3 Siófokon játszódó valóságshow-ja, az Aranypart. A bulizással töltött egy hónap alatt a kilenc szereplő eleinte szinte minden lehetséges változatban összejött egymással, ám az idő múltával kezdtek letisztulni a viszonyok, és kiderült, ki kihez vonzódik leginkább. Így alakult ki a lepedőt a kamerák előtt többször is összegyűrő Niki és Gábor románca, akik az utolsó epizódban szinte örök hűséget fogadtak egymásnak a naplementében, és már az összeköltözésüket tervezgették. De „se veled, se nélküled” viszonyban lévő Ada és Ádám is úgy döntöttek, hogy megpróbálják együtt a műsor után is, így kapcsolatuk több lesz, mint némi alkalmi szex, néhány féltékenységi jelenettel megfűszerezve. Azt hihettük hát, hogy igaz szerelmek alakultak ki a magyar tenger partján, azonban az utolsó forgatási nap után hamar gallyra mentek a nagy románcok.

– Csak a szexre volt jó Gábor – kezdte a panaszkodást Niki. – Kiderült, hogy nem szavahihető ember, és folyamatosan nagyzol. Az utolsó napi romantikus vacsorát és a hozzá tartozó dekorációt sem ő készítette, de úgy adta elő, mintha a saját érdeme volna. Egy napig maradt a csapat Siófokon az Aranypart forgatásai után, de már akkor szakítottam vele. Látta rajtam, hogy baj van, mire elmondtam neki, hogy nincs rá szükségem. Nem ellenkezett, csak hümmögött – árulta el az Éden Hotel által ismerté vált kebelcsoda, aki jelenleg boldog párkapcsolatban él egy civil férfivel.
Ada és Ádám valamivel tovább bírták Nikinél és Gábornál. Egészen másfél hétig.
– Közös megegyezéssel szakítottunk. Ádám azt állította, hogy nincs ideje rám, meg hogy folyton féltékeny lenne, ezért nem tud velem együtt bulizni. Komolytalan érvek. Másfél hétig Budapesten laktam egy hotelben, addig jó voltam neki, de utólag azt is visszahallottam másoktól, hogy közben is megcsalt fűvel-fával – méltatlankodott az éppen szingli Ada, hozzátéve: most Bekivel lakik egy közös lakásban, és nemsokára mindkettőjükre mellnagyobbító műtét vár.

Véget ért az Aranypart a Viasat3 -on

A Viasat3 magyar Jersey Shore-ja a végéhez ért, nincs többé végtelenített partyrock és Levi-féle bőröndbe hányás sem.
Egy hónapot töltöttek a srácok Siófokon, az Aranyparton, hogy a pultos munka mellett végigbulizzák az augusztust, és megmutassák, a kockahas és a póthaj többet ér minden diplománál. Sok múlik a castingon, és ahogy az Éden Hotelnél ez nagyon jól sikerült (köszi VV Péter!), az Aranyparton kevésbé. Pista, Levi és Niki, az öreg rókák hozták a szintet: a srácok sokat őrültködtek, Niki pedig nem volt szégyenlős, órákat szexelt a kamerák előtt. Ada és Ádámka románca elég idegesítőre sikeredett, Beki nyomulása Levire is nagyon erőltetett volt, pláne azzal a háttérinfóval, hogy az expornós Becky Stevens sokáig leszbikus kapcsolatban élt. Melitta szegény csak domborítani tudott, Gábor is Nikivel való kapcsolatától vált kicsit "érdekesebbé". Voltak epic pillanatok: Pista szólásmondásai ("Tejfog nem karcol") és a sörharapása, Levi bőröndbe rókázása, Ada felajánlkozása SP-nek és Nikiék tantraszexe, de sokkal többet vártunk a műsor kezdetekor. Az utolsó részben tábori feelingre gyúrtak, naplemente, búskomor fejek, majd jött Beki váratlan bobos balesete. A lány azóta már sikeresen felgyógyult információink szerint, szóval megnyugodhatnak a rajongók. Sarah-t állítólag eljegyezte Levi, István visszament Nyíregyházára, Ádám apukája pedig a mai napig boldog kapcsolatban él Éden Szandrával. Niki és Szandra között egyébként szent a béke - De hogy Niki és Gábor kapcsolata hogy alakult? Ígérjük, utánajárunk!

Aranypart Viasat3 - Niki és Beki teljesen kiakadnak, a nehezen megkeresett kevés pénztől

Niki és Beki teljesen kiakadnak, amikor szembesülnek azzal a kevés pénzzel, amit a trágyalapátolásért ígérnek nekik. Beki kezdi a munkát, Niki első körben nem is hajlandó segíteni neki, de aztán meggondolja magát. Amikor végeznek, a lányok bosszúból Istvánnak és Levinek is visznek egy adag trágyát, amit Beki titokban a párnájuk alá és a ruhájuk közé tesz. Amikor Levi észreveszi, elkezdenek verekedni, testápolót nyomnak egymásra, Beki Levi szájába céloz, aki annyira rosszul lesz a krémtől, hogy hánynia kell. István is megtalálja a „meglepetés csomagot”, amit kibont és Bekire szórja a tartalmát Ádámék szobájában. A hazaérkező fiú teljesen józanul nem találja annyira viccesnek a helyzetet, úgyhogy Beki felporszívózik a szobájában, de az elviselhetetlen szag még így is órákig megmarad. Az esti műszak elmarad, így mindannyian felöltöznek és elindulnak bulizni. Hozzák a szokásos formájukat, a fiúk vetkőznek, piával öntögetik le egymást, aztán hazaérve István, Ádám és Levi beleugranak a jakuzziba, aminek a fél tartalma elárasztja a teraszt. A három fiú ráesik a ruhaszárítóra, ami összetörik, aztán Melit is bedobják a vízbe. Teljesen vállalhatatlanul viselkednek, még Beki is inkább lefekszik, minthogy velük tartson az őrületben.

Aranypart - Ada randizik Csigával.

Ada kamuból felhívja a barátnőjét telefonon, hogy alibit csináljon az esti randijához Csigával. Niki, Beki és Meli elmennek muffint árulni, hogy szert tegyenek egy kis extra bevételre. Egészen estig menetelnek a Petőfi sétányon, mire eladják az összes sütit. Amikor visszatérnek a házba, Niki talál egy telefonszámot a komódon és felhívják, hogy a végére járjanak, kivel is beszélt valójában Ada. Nem tudják beazonosítani a hívott személyt, csak annyit hallanak, hogy fiú, így sejtik, hogy megint hazudik nekik a lány. Melit kifejezetten rosszul érinti, amikor rájön, hogy Ada neki sem mondott igazat. Egészen addig nem akar hinni a szemének, amíg meg nem látják a parkban egy fiúval pezsgőzni a lányt. Visszamennek a házba, és amikor Ada is hazaér, Niki és Beki felelősségre vonják, de ő persze mindent tagad. A szemükbe hazudik, amikor másodszor is rákérdeznek, sőt még ő játssza a sértettet. Bemegy Ádámhoz és elmondja neki, hogy bocsánatot kérni ment Csigához a verekedés miatt, aztán együtt töltik a fiúval az éjszakát. Másnap együtt kezdik a műszakot a pultban, beszélgetnek a többi lányról, akikről Ádámnak nincs túl jó véleménye. Ada ekkor tudja meg, hogy a fiú Nikivel is lefeküdt. Nincs új a nap alatt, ismét pénz nélkül maradt a csapat, így Levi és István elindulnak, hogy extra munkát keressenek. Egy közeli cirkuszban a sors ellenállhatatlan lehetőséget sodor az útjukba, de nem ők szerződnek le a feladat elvégzésére. Visszamennek a házba és megbeszélik Nikivel és Bekivel, hogy szépen kicsinosítva, magas sarkúban jelentkezzenek a cirkuszban. A két lány nem jut szóhoz, amikor kiderül, hogy a lovak alól kell a trágyát takarítaniuk.

Viasat3 Aranypart - Marci nagyon letolja Ádámot a viselkedéséért

Marci nagyon letolja Ádámot a viselkedéséért és a munkához való rossz hozzáállása miatt. Megbeszélik a dolgot, de a főnök világossá teszi, hogy szeretné, ha balhék nélkül kibírnák a hátralévő néhány napot. Levi arról beszél Gábornak, hogy mennyire nehéz megtartóztatnia magát, amikor Beki közelében van. Mindannyian nagyon készülnek a táncversenyre; Meli férfinak, István pedig nőnek öltözik be, a többi már jól megszokott páros hagyományos felállásban száll versenybe. Beki és Levi Pörkölttel kiegészülve alakítják a zsűrit, mivel ők találták ki a programot. Niki és Gábor kezdik a táncot, aztán Ada és Ádám következik. Egyik páros sem alakít különösebben nagyot, István répás megmozdulása egyébként is überelhetetlen, ezért ő és Meli szerzik meg az első helyet. Az eredményhirdetés után elszabadul a pokol, vízzel felfújt lufikat és óvszereket dobálnak, konfettivel szórják tele az egész lakást, aztán vad táncolásba kezdenek. Beki és Levi felváltva öl-táncolnak egymásnak, a többiek nem értik, hogyhogy nem estek még egymásnak. Ada kiakad, amiért Ádám megkéri Melit, hogy masszírozza meg. Levi a nappaliban alszik, hogy elkerüljön egy esetleges részeg ballépést. Másnap reggel óriási rendetlenség van a házban, együtt próbálják helyreállítani az állapotokat. Meli szeretné megbeszélni Adával a lány előző esti féltékenységi rohamát, kevés sikerrel, mert a lány még mindig tagadja, hogy továbbra is érdekli Ádám. Levi iszonyú ideges lesz, amikor észreveszi, hogy a kérése ellenére Sarah mégis lement a Balatonra és ott ül a sétány közepén az egyik bárban. Nyomatékosan megkéri, hogy menjen el, mert nem tudja felszabadultan jól érezni magát, ha ő ott van.

Viasat3 Aranypart - Niki és Gábor egy pedálos autóval mennek bevásárolni

Levi felhívja Sarah-t és megpróbálja lebeszélni arról, hogy lemenjen Siófokra, de a lány hajthatatlan. Meli és Ádám van beosztva a reggeli műszakban a pultba, de a fiú képtelen időben felkelni. Egy órás késéssel megy le, a főnök helyettese nagyon ideges. Levi és Beki fülbevalókat vásárolnak és a sétányon mászkálnak, Niki és Gábor pedig egy pedálos autóval mennek bevásárolni. Ádáméknak büntetésből takarítaniuk kell, a fiú végig hisztizik, de végül kipakolja a hűtőt. Niki és Gábor megszenvedik a bevásárlást, a cuccokkal megpakolva nem olyan könnyű tekerni a kiskocsit, mint gondolták. Gábor összeszedi magát és rákapcsol, szinte egyedül hajtja a kocsit. Az erőfeszítéseiért cserébe Niki megígéri, hogy süt neki muffint délután. Levi és Beki egész nap egymással vannak elfoglalva, közben kitalálják, hogy este rendezzenek 70-es évek házibulit táncversennyel. István kiakad, hogy nem akar Meli táncpartnere lenni, mert jól tudja, hogy neki jut majd megint a lány. Niki elszúrja a muffint, az egészet ki kell kaparni a szemetesbe. Ada lemondja az esti randiját Csigával a táncverseny miatt.

Aranypart Viasat3 - Levi már nagyon kívánja Bekit – Aranypart

Gábor és Niki kapcsolata egyre szorosabb a Viasat3 Aranypart műsorában. Beki és Levi is elkezdett közeledni egymáshoz a 25. részben.
Levi barátnője ismét bejelentkezett, bár most Levi hívta telefonon. Levi igyekezett lebeszélni, de sikertelenül. Ezen jól összevesztek.
Ádám nem akart lemenni dolgozni Melivel, mert rosszul érezte magát. 25 percet kért még, mert másnapos volt. Ádámot már várta a bár helyi vezetője. Sikerült egy órát késnie és még cigivel is jelent meg a munkára. “Ilyen kis elkényeztetett fiú, aki nem szeret dolgozni és nem is fog soha!” mondta el a véleményét Ádámról Meli.
“Most takarítsd ki a kólás hűtőt!” adta ki a parancsot a helyi üteg Ádámnak. Ádámnak nagyon nem fűlt a foga hozzá. de addig járt rá a főnök csajszi, amíg neki nem kezdett.
Gábor és Niki elmentek pedálos autózni. Elautóztak a közértig, bár inkább Gábor tekert csak. Niki elmondása szerint nem ment neki ez sem. Ő csak az ágyban szeret izzadni. Levi és Beki is elment sétálni a Petőfi sétányra. “Nagyon furcsa kapcsolat. Soha nem voltam még ilyenbe, így nem is tudom hova tenni.” vélekedett Levi Bekivel való kapcsolatáról. Beki pedig inkább csak sodródik ebben a kapcsolatban Levivel és hagyja, hogy történjenek a dolgok.
Meli úgy döntött elpletykálja Ádámnak, hogy mit mondott Ada az együtt töltött éjszakáról vele. Ádám beismerte, hogy be volt rúgva és ezért volt egy kissé hervadt, de ez Ada hibája is szerinte. Cserébe Ádám elmondta Melinek, hogy Niki milyennek tartja az alakját. Melissa nem nagyon volt feldobva tőle.
Niki bevallotta, hogy vágyik már egy boldog párkapcsolatra és egy családra. Gáborral egyre közelebb kerülnek egymáshoz és már nem csak a külsőségek irányítják őket.
Ada ismét felhívta Csigát, hogy lemondja a randevúját egy táncverseny miatt. És áttette másnapra. Vesztére a telefonbeszélgetést hallotta Niki is. “Kivel beszélgettél? A volt barátoddal?” kérdezte Niki, de nem kapott választ! Ada érezte, hogy lebukott….ebből még balhé lesz!

Aranypart Viasat3 - Levi és Beki folyamatosan flörtölnek

Gábor és Levi dolgoznak, a többiek pedig Niki kivételével elmennek bulizni. Ádám és István elhatározzák, hogy összehozzák Melit valakivel, mert a lánynak már szüksége van egy kis kalandra. A tervük nem jár sikerrel, de Meli mégiscsak közel kerül egy férfihoz, amikor a szórakozóhelyen a terem közepén személyre szóló táncot lejt neki egy vetkőző-fiú. Gábor és Levi eléggé elengedik magukat a pultban, söröznek és szórakoztatják az utca népét. Ádám és Ada a buli után megint együtt alszanak. Másnap Beki és Levi folytatják a hetek óta tartó évődést a pultban, amíg a többiek lemennek a strandra. Mindenki nagyon jól szórakozik, igazi kikapcsolódás számukra a nap. Ada megint hazudik a többieknek és eloson, hogy találkozzon Csigával a parton. Persze sejtik, hogy a lány folyamatosan átveri őket, de Ádám elmondása szerint ő egyáltalán nem féltékeny. Pedig nem is tudja, hogy a titkos találka végén Csiga szájra puszival búcsúzik a lánytól. Ada teljes átéléssel azt hazudja a többieknek, hogy összefutott Dukai Reginával és vele beszélgetett. Este rájön a csapat, hogy megint elfogyott a pénzük, úgy érzik, hogy itt az ideje, hogy Meli is odategye magát és vállaljon valami extra munkát. Gábor leviszi őt és Adát a házuk alatt lévő játékterembe, ahol Meli táncosnőnek áll, Ada pedig hosztesszkedik. Niki a teraszról kritizálja folyamatosan Meli táncát, aztán azt figyelik, hogy a pultban Levi és Beki folyamatosan flörtölnek. Ada kijelenti, hogy végzett Ádámmal. Levit este felhívja a barátnője és bejelenti, hogy egy hétig Siófokon fog nyaralni a barátnőivel. Megint elkezdi rágni a fiú fülét, hogy miért alszik Bekivel egy ágyban.

Viasat3 Aranypart - Ádám kitalálja, hogy menjenek el közösen egy kalandparkba

Az elmúlt napok feszült hangulatára gyógyírként Ádám kitalálja, hogy menjenek el közösen egy kalandparkba. Reggel mindenki készülődik, de nem tudnak elindulni, mert Pörkölt elbújt és nem tudják betenni a ketrecébe. Végül Niki nem érzi jól magát, így ő otthon marad a nyúllal. A többiek nagyon jól mulatnak, bár Meli és Ada sokat hisztizik, hogy félnek a magasságtól és nagyjából mindentől. Leküzdik a félelmeiket és igazán összehozza őket a program. A feszültség azonban rögtön visszaköltözik a házba, amikor hazaérnek és Melinek el kellene kezdenie takarítani. Nem hajlandó egyedül csinálni, iszonyatosan összevesznek Levivel és Istvánnal, végül, hogy megoldják a helyzetet, Ada és Niki is felajánlják a segítségüket és végül együtt takarítanak ki. Találnak egy pókot, amit Ádám nem akar megölni, de Niki végül felporszívózza. Ada azt hazudja a többieknek, hogy anyukájának vesz ajándékot, közben pedig Csigával találkozik. A többiek gyanút fognak, mert feltűnően sokat készülődik. A randin Ádámról beszélgetnek főként, Csiga érdeklődik a lány iránt, de nagyon zavarja a bizonytalansága. Levi este nagy bulira készül, pedig be van osztva a pultba. Lemegy és megpróbálja meggyőzni Marcit, hogy engedje el, de a főnök hajthatatlan. Niki és Gábor egyre közelebb kerülnek egymáshoz.

Aranypart Viasat3 - Közös bevásárlás, és a sütés főzés pillanatai

A fiúk főzés közben ismerkednek a csirke anatómiájával, azok után, hogy István emlősnek titulálja a madarat, Levi közli, hogy az állat feneke a combján van. Nyilvánvaló, hogy a fiúk együtt hiányoztak a biológia óráról. A palacsintával is meggyűlik a bajuk, már az alapanyagok kimérésénél megakadnak, aztán Levi kézzel próbálja összedolgozni a tésztát. Közben kifut a víz a krumpliról, Ádám szerint lyukas a lábas. István a saját és Levi fején törik fel a tojásokat, Levi szétégeti az első palacsintákat és az utána következőkkel sincsen nagyobb szerencséje. Megkóstolják és kiderül, hogy a tésztának se íze, se bűze. A rántott csirke sütése közben kis híján sérüléseket szereznek a forró olajtól. Niki, Beki és Gábor vesznek néhány chipset, mielőtt hazaérnének és nagyon meglepődnek, hogy a fiúk tényleg vacsorával várják őket. Először kicsit bizalmatlanok, főleg, mivel a fiúk nem esznek előttük a saját főztjükből. Ehető a vacsora, kicsit túl olajos minden, de ahhoz képest, hogy első próbálkozás, Nikiék nem ítélik rossznak. Meli már nem olyan elnéző, hisztizik és ki is köpi a csirkét. Este nagy buli helyett twistereznek, mindenki nagyon jól szórakozik. Gábor irányítja a játékot, a saját örömére igyekszik mindig úgy beállítani a pörgető mutatóját, hogy kínosabbnál kínosabb pozíciókba kényszerítse a többieket. A játékot végül István és Levi nyeri, nekik kell eldönteni, hogy ki takarítja ki a házat. Melit választják, aki meg sem lepődik a döntésen. Este arról beszélgetnek, hogy mindenkinek nagyon hiányzik a szex.

Ez történt az Aranypart -on

Ádám nagyon rosszul van az előző esti bulitól, azt mondja, hogy majd mindent megbeszélnek, ha kijózanodott. Levi szerint elkerülhető lett volna az előző esti verekedés és Gábor szerint is kár volt belemenni. Niki és Beki letámadják Adát a reggelinél, meg fogják keseríteni az életét, ha tovább játszik Ádámmal és ha valami baja esik a fiúnak. A lány nagyon kiborul, szerinte mindenki féltékeny rájuk. Ádám próbálja vigasztalni, de a többiek nem hagyják, hogy kettesben beszéljék meg a problémáikat, beleavatkoznak. Annyira nagy a feszültség a házban, hogy este összeülnek, hogy tisztázzák a dolgokat. Marci meglátogatja a csapatot, és amellett, hogy fizetést ad nekik, a fejmosást sem kerülhetik el az előző esti verekedés és a plusz fogyasztások miatt. Megbeszélik, hogy félretesznek egy bizonyos összeget a bevásárlásra, a többit pedig testvériesen szétosztják. Másnap reggel dráma van; Beki és Niki fodrászhoz készülnek, és nincs, aki főzzön. A fiúkra marad a dolog, István, Levi és Ádám együtt mennek bevásárolni és nekifeszülnek a feladatnak. Ada kiszökik a pultból és felmegy a házba, hogy felhívja Csigát és randit beszéljen meg vele. A fiúk visszatérnek a házba és elkezdik a készülődést, de már alapvető gondjuk akad a panírozással is. Ádám először anyukáját akarja felhívni, de végül csak a nagymamáját éri el, ő diktálja le neki a recepteket.

Hatalmasatt bakizott az Aranypart celebje

Van az a pillanat, amikor egy igazi macsó is zavarba jön. Például ha csirkét lát...  A ma esti adásban az Aranyparton a fiúk egyedül maradnak a konyhában, és ennek meg is lesz az eredménye! A bevásárlás után megismerkednek a csirke anatómiájával és a panírozás, valamint a palacsintasütés rejtelmeivel is. Ekkor derül ki, hogy Aranypart István egyetlen biológiaórán sem vett részt: „Nekem fogalmam sincs, hogy miből áll egy csirke, vagy miből nem áll, azt tudom, hogy emlős” – bontakozott ki a valóságshow. Ezek szerint a szépfiúnknak lesz mit bepótolnia, de ha van egy kis szerencséje, akkor valamelyik társa a segítségére siet.

Aranypart Viasat3 történései

Ádám azt mondja Adának, hogy tőle flörtölhet bárkivel. A fiú pontosan tudja, hogy a lány bárkivel jól elszórakozik, ezért ő is lazán kezeli majd a dolgokat és ezt megbeszéli a többiekkel is. Összehív mindenkit, elmondja nekik, hogy nem szerelmes a lányba és tőle flörtölhet bárkivel, amiatt pedig nem kell aggódni, hogy a köztük lévő kapcsolat miatt ne lenne benne a többiekkel minden buliban. Szóval egyszerűen kimondva csak szex és más semmi, viszont ez a felállás meg Adának nem tetszik. Elhatározza, hogy majd kettesben megbeszéli Ádámmal, de erre nem kerül sor, mert este ő és Meli váltják a fiút és Nikit a pultban. Niki és Gábor otthon maradnak, a többiek elmennek bulizni. Ígéretéhez híven Csiga meglátogatja Adát a pultban, amiről Beki értesíti is Ádámot, akit nagyon zavar a dolog. Adának nagyon tetszik a fiú és ezt nem is rejti véka alá, bár ködösít, hogy elvileg ő Ádámtól (is) szeretne valamit. Beki egyedül táncol, Levi a részeg Istvánt és Ádámot próbálja kontrollálni, akik a boxgéphez mennek ütni, ehhez Adától kérnek aprót. Visszamennek a pulthoz és elhívják Csigát is ütni. Ádám elkezdi provokálni a fiút és a barátait is, iszonyatosan összeverekednek.

Viasat3 Aranypart -

Meli felhívja az anyukáját és az öccsét telefonon, a többiek közben röhögcsélnek, amitől nagyon kiakad, iszonyatosan összevesznek Bekivel. Gábor próbál beszélni a fejével, hogy legyen kicsit normálisabb a többiekkel és kevésbé viselkedjen összeférhetetlenül. Ádám és Levi azon tanakodnak, hogy elmondják-e Bekinek, hogy a volt barátnője lefeküdt Istvánnal. Gábornak is elsuttogják, amit Beki is észrevesz és elkezd kérdezősködni, végül Niki mondja ki hangosan, hogy mi történt. Bekinek nagyon rosszul esik, hogy mindenki titkolózott előtte. Niki mindenki előtt elkezdi osztani Ádámot, hogy ne adja át magát a szerelemnek, mert Ada át fogja vágni. A lány szemébe mondja, hogy tudja, hogy képes hazudni, és hogy az orránál fogva vezeti a fiút. Ádám szerint Niki túlzásba viszi a dolgot és igyekszik nem foglalkozni a többiek véleményével, csak Adára koncentrál. Másnap reggel tudatosul bennük, hogy ugyan csak egy-két napja kaptak fizetést, már egy fillér sincs a pénzből. Elindulnak, hogy valami pénzkereseti lehetőség után nézzenek, a közeli wakeboard pályán kötnek ki. A fiúk a stéget mossák és a boardokat pakolják össze, de Beki és Ada nem járnak ilyen jól. Együtt kezdik a wc-ket pucolni, de Adát kimenti az üzletvezető srác, Csiga, így csak a hamutartókat kell kiürítenie, Beki pedig egyedül marad a mosdókkal. Levi és Gábor lazulnak, Adát pedig elviszi Csiga wakeboardozni, aztán megbeszéli a fiúval, hogy látogassa meg este a pultban. A többieknek nagyon nem tetszik, hogy a lány folyamatosan kavar, aminek hangot is adnak. Ada azonnal megy és panaszkodik rájuk Ádámnak.

Viasat3 Aranypart - Ádám elmeséli Levinek, hogy megvolt neki Ada

Reggel Ádám elmeséli Levinek, hogy megvolt neki végre Ada. Összeírják a bevásárló listát, aztán születésnapi köszöntővel felébresztik Gábort. Megbeszélik, hogy Niki elviszi a fiút vitorlázni, Ada és Meli pedig szépségnapot tartanak, thai masszázsra mennek. Nem egészen azt kapják, amire számítottak, sokkal keményebb a masszázs, mint amit vártak. Ada Melivel, Ádám pedig Nikivel és Gáborral beszéli meg az előző éjszakát. Meli azzal ugratja a lányt, hogy Ádám biztosan azért nem tudott teljesíteni, mert impotens. Niki elviszi Gábort vitorlázni, amitől a fiú nagyon meghatódik. Eközben Levi és Beki a pultban folytatja a flörtölést. Ada és Meli fodrászhoz megy a masszázs után, de hazaérkezve semmi bókot nem kapnak a fiúktól. Sőt, Ádám követeli a jussát a fizetésükből, de a lányok nem tudnak adni neki, mert az egyezségük ellenére Niki magával vitte a pénzt. Így se bevásárolni, se ajándékot venni nem tudnak. Marcitól, a főnöktől próbálnak pénzt kölcsönözni, de ő szigorú és nem ad nekik. Bekiék kiakadnak, hogy Ada és Meli minek mentek masszíroztatni ahelyett, hogy takarítottak volna. Közben Niki úgy gondolja, hogy ő is megérdemli a pénzt, ezért Gáborral vetet magának egy pár cipőt. Levi és a többiek a takarítás után elkezdenek készülődni, amikor megérkezik István barátja és szétlocsol egy üveg pezsgőt. Mindenki felöltözik, megisszák a piát, amit István haverja hozott, aztán lemennek a szórakozóhelyre. Niki és Gábor az üres lakásba érkeznek vissza, a lány attól tart, hogy Gábor gyanút fog. Ada és Ádám előbb befejezhetik a műszakot, így lassacskán mindenki odaér a bulira. Gábor nagyon örül, de egy kicsit csalódott, egészen addig, amíg meg nem érkeznek a tortával a barátai és a családja. Könnyekig hatódik a meglepetéstől. István közelebbről megismerkedik Beki leszbikus barátnőjével. Levi először csak magát tömi a tortával, aztán a többieket kezdi dobálni, hatalmas kicsi-a-rakás alakul ki közöttük a szórakozóhely padlóján.

Aranypart Viasat3 - Ádám apja megérkezik az Aranypartra,

Ádám apja megérkezik az Aranypartra, a fiú annyira örül neki, hogy el is sírja magát. Azon viszont azonnal kiakad, hogy Ada elkezd flörtölni a keresztapjával. A két vendég összecsődíti a fiúkat és elviszik őket bulizni, egy igazi legénybúcsúba. Nagyon jól érzik magukat, segítenek teljesíteni a különböző vicces feladatokat a vőlegénynek. Ada úgy érzi, hogy elveszítette Ádámot. Niki teljesen begerjed Ádám apjára, el is mondja a fiúnak, hogy milyen vicces lenne, ha kisfiamnak nevezhetné ezentúl. Végre megint kapnak fizetést, nem is keveset. Nagyon felpörögnek és elmennek bulizni. Az elején nagyon jó a hangulat, aztán Beki lefújja sprayvel Levit, aki annyira feldühödik ezen, hogy hazarohan. Igazából féltékeny, de ezt senkinek nem vallaná be. Beki dacból elkezd keményen inni és csókolózik egy idegen sráccal. Amikor visszamegy a házba, próbálják megbeszélni a dolgaikat, de nem jutnak dűlőre. Ráadásul Levi megtalálja a molylepkét az alsógatyájában és kis híján fel is veszi. Szerencsére teljesen poénnak fogja fel a dolgot, így a vicces szituáció feloldja közöttük a feszültséget. Ada és Ádám „szerelme” végre beteljesülni látszik.

Váratlan vendégek az Aranypart lakásában

A reality 17. részében az egyik szereplő apja és keresztapja toppan be a Viasat3 siófoki bérleményébe, hogy alaposan berúgassa a fiatalokat már kora délután, legénybúcsú ürügyén.
Az Aranypart című Viasat3-as valóságshow 17. adásában váratlan vendégek lepik meg a tompa, reménytelen másnaposság és az eksztatikus, teljes részegség között ingadozó, néhol kissé fáradni látszó szereplőket: Ádám kigyúrt, tetovált, atlétapólós apja jelenik meg egy hatalmas hófehér limuzinban, egy hasonlóan kigyúrt, tetovált, atlétapólós férfival, akiről kiderül, hogy keresztapja a fiúnak.
Mások is érkeznek az autóval, és menten italozni kezdenek egy siófoki alkoholmérő üzemegységben, ami természetesen a későbbiekben förtelmes káromkodássorozathoz, túlzott érzékenységből fakadó minidrámához, és - még később - komoly artikulációs problémákhoz vezet.
A szeptember 19-i héttől csak kétszer láthatják a tévézők a Siófokon bulizó ifjakat, az Aranypart-ot. A Jersey Shore magyar klónja eddig heti négy este volt képernyőn, ezután kedden és csütörtökön lesz adásban 22.10-es kezdéssel, de dupla részekkel.

Aranypart Niki bármit megtenne, hogy a médiában dolgozzon

Úgy tűnik, Aranypart Niki szó szerint veszi a szereposztó dívány fogalmát. A szőke lepedőakrobata lány a féktelen bulik hevében már több lakótársával is szexelt a bekamerázott fekhelyén. Szerinte nincs semmi kivetnivaló abban, ha az ország szeme láttára olvad egybe az éppen aktuális partnerével. Sőt, abban bízik, hogy eddigi szereplése alapján újabb munkalehetőséget kap. Aranypart Niki többre vágyik tizenöt perc hírnévnél, ezért most arra gyúr, hogy a legújabb reality lecsengése után is a média közelében maradhasson.
A szexmániás szekszárdi szőke lány ugródeszkaként tekint az Aranypart Viasat3 realityjére. "Annak idején az Éden Hotelbe többek közt azért jelentkeztem, hogy eljussak egy olyan távoli országba, ahová önerőből talán sosem mehettem volna. Életem legnagyobb bulija volt, így csöppet sem érdekelt, hogy megnyerem a játékot, vagy sem, különben is úgy gondolkodtam, hogy a műsor által szerzett hírnevet kihasználva tovább építhetem a karrieremet. Régi vágyam, hogy a médiában dolgozhassak, és úgy tűnik, hogyha lassan is, de megvalósulnak az álmaim. Az aranypartos lehetőséget is egyértelműen az Édenben látott alakításomnak köszönhetem, bízom benne, hogy ez a szereplés is hoz még gyümölcsöket számomra" - ábrándozott Aranypart Niki, aki akár még dolgozni is hajlandó lenne, csak hogy a média világában maradjon. "Új területeken is szívesen kipróbálnám magam, nagyon ráharaptam a műsorkészítés hangulatára, szívesen lennék szerkesztő, mert a háttérmunkát is nagyon izgalmasnak tartom. De tisztában vagyok vele, hogy ehhez kell egy ember, aki ott van velem, és mindent elmagyaráz, elárulja a szakma titkait. Sajnos eddig még nem találtam meg azt a személyt, aki ebben segítségemre lenne. Emellett azért egy reklámszerepnek is ugyanúgy tudnék örülni, akárcsak annak, ha modellkedhetnék valamelyik férfimagazinnak" - dobta fel a magas labdát a férfimagazinok főszerkesztőinek Aranypart Niki.

Aranypart Viasat3 - Levi, Ádám és István elmennek, hogy lebeszéljék a buli helyszínét

A fiúk rábeszélik Ádámot, hogy menjen Ada után és hívja vissza. Hagyja rábeszélni magát, pedig nem akar semmit a lánytól és ezt meg is akarja mondani neki. Ada hisztizik, nem akar visszamenni és felküldi Ádámot a maradék ruháiért, de a fiú nem megy többet le hozzá. A lány meggondolja magát, a szobájában sír Ádám miatt, Meli vigasztalja, aztán Beki is megpróbál beszélni a fejével, hogy ne tegyen elhamarkodott lépéseket. Ádám nagyon ki van akadva a lányra, megfogadja, hogy mostantól nem fog vele foglalkozni és megmondja neki, hogy végeztek. Próbálják megbeszélni a dolgaikat, de nem sikerül, Ádám elzárkózik a folytatástól, ennek ellenére Ada marad. A többiek közben megint egymás ugratásával töltik a időt. Amikor a fiúk rájönnek, hogy Beki nem tud biciklizni, a fejükbe veszik, hogy mindenáron megtanítják, ami sikerül is nekik. Niki teljesen ki van akadva Adára; továbbra sem akarja, hogy együtt legyenek Ádámmal, mert szerinte nincs jó hatással a fiúra. Marci megengedi a csapatnak, hogy lerövidítsék a buli napján a műszakot, de az azelőtti napokban bele kell húzniuk, hogy elég bevételt termeljenek. Adát nagyon zavarja, hogy eltávolodnak egymástól Ádámmal, folyamatosan ezen agyal. Levi, Ádám és István elmennek, hogy lebeszéljék a buli helyszínét és a fogyasztást. Kiderül, hogy nincs elég pénzük rá, hogy kibéreljék a szórakozóhelyet és hogy DJ-t hívjanak, úgyhogy csak asztalt foglalnak. Meglepetésként készítenek magukról mindenféle vicces fotókat, de nem veszik észre, hogy eközben elhanyagolják Gábort, aki nagyon befeszül emiatt és kiakad rájuk. Sikerül lenyugtatniuk, István és Meli elviszik bulizni és nagyon jól szórakoznak, Gábor az alkohol hatása alatt beindul Melire, csókolóznak is. Közben Levi és Ádám a pultban szenvednek. Miután hazaérnek, Ada szeretne beszélni Ádámmal, de a fiú visszautasítja. Másnap reggel is próbálkozik nála, de megint nem éri el a célját, úgyhogy úgy dönt, összepakol és hazaindul.

Változtat a Viasat3: heti kétszer lesz Aranypart, de duplázva

A szeptember 19-i héttől már nem négy este lesz Aranypart a Viasat3 -on, hanem csak kétszer, de akkor dupla részekkel. Változtat a programstruktúráján a Viasat3: a szeptember 19-i héttől csak kétszer láthatják a tévézők a Siófokon bulizó ifjakat, az Aranypart-ot. A Jersey Shore magyar klónja eddig heti négy este volt képernyőn, eztán kedden és csütörtökön lesz adásban, 22.10-es kezdéssel, de dupla részekkel.
A csatorna ezzel valószínűleg a közönségarány csökkenését kívánja elkerülni, mert a jövő héttől az RTL-es Való Világ 5 már az este kilences sávban vitézkedik, és ha ez ugyanolyan, 40 százalék körüli közönségarányt hozna, mint a negyedik széria, akkor abban az időpontban a balatoni reality számai erősen csökkennének.

Aranypart Viasat3 - Orgia lett az Aranypartos srácok hétvégi bulijából

Amíg az aranypartos fiúk az adásokban előszeretettel kioktatják a lányokat az elfogyasztott alkohol mennyiségével, és viselkedésükkel kapcsolatban, addig a forgatások utáni hétvégeken ők sem viselkednek különbül: őrült bulizásaiktól hangosak a vidéki szórakozóhelyek.
A hétfői adás Ada gátlástalan bulizásától volt hangos - Levi mélységesen felháborodott a sportos leányzó viselkedésén, és be is számolt róla Ádámnak, hogy tudja, ki is valójában a szende lány. Beki "ötletes" akciója - hogy féltékennyé tegye a szórakozóhelyen Jászkarajenő büszkeségét - nem sikerült túl jól, Levi meg sem lepődött a fekete expornós viselkedésén. A fiúk nagyon kiakadtak kolléganőik ledér viselkedésén, s ennek hangot is adtak. Hogy is van ez: más szemében a szálkát is, magáéban a gerendát sem? Az Aranypart izomszagú fiai a hétvégén Kecskeméten hakniztak egy diszkóban, a  spontán show pedig garantáltan kiverte a biztosítékot a Bács-Kiskun megyei szórakozóhelyen. A történet szereplői pedig: Ádám, Pista, Levi és Levi barátnője, Sarah. Egy kecskeméti partiarc elmondása szerint már eleve kapatosan érkeztek a helyszínre, ahol csak ímmel-ámmal lézengtek az emberek. Idővel beindult a buli, és a sok alkohol hatására az aranypartos srácok pepitában előadták azt, amit a csajok nem is olyan rég Siófokon. "Volt egy aranypartos molinó, meg egy játék is: lehetett mindenféle reklámajándékot nyerni, meg persze fotót a szereplőkkel. Ádám és Pista viszkimámorban teljesítették a rajongó lányok kérését: csókolóztak boldog-boldogtalannal. Sőt, még egy hármas akció is volt, ha jól láttam. Bejött nekik az élet."
Sarah és Levi együtt, Ádám és Ada külön utakon.
Egyelőre két szerelmi szál fut az Aranyparton: Levi hűséges barátnőjéhez, az otthon maradt Sarah-hoz, ám Beki, a tetovált pornós tündér próbálja összekuszálni a szálakat. A másik téma pedig Ádám és Ada tiniflörtje, ahol vagy volt akció, vagy nem. A kecskeméti diszkóban Levi és Sarah teljes harmóniában iszogattak, táncoltak, semmi gond nem volt köztük, így sejthető, hogy Beki ostroma vereséggel végződött. Ádám pár hete még egy párt alkotott Adával, ám most szombaton sok egyéb lány társaságában kereste a szerelmet. Hogy Ada, Beki, Niki, Meli és Gábor miért maradtak ki a kecskeméti buliból, azt nem tudjuk, de ahogy mostanság alakulnak a dolgok a műsorban, lehet, hogy két klikkre szakadt a bagázs?

Viasat3 Aranypart - Levi bevallja Bekinek, hogy vonzódik hozzá

Meli azt érzi, hogy mindenki szarkeverőnek tartja a házban és ezen már nem is tud változtatni. Ada a volt barátjával való kapcsolatán mereng, Ádámnak ez nagyon rosszul esik. A többiek szerint a lány nem viselkedik következetesen, flörtöl Ádámmal is, de más fiúk előtt is szereti kelletni magát. Miután ezt a többiek a fejére olvassák, nagyon felbosszantja magát, nem érti, hogy miért vádaskodnak azzal, hogy ő bárkivel csókolózott, amikor nem is történt olyan. Levi és István szerint a lány tudná irányítani Ádámot, ha akarná, de ők ezt nem fogják hagyni. Levi bevallja Bekinek, hogy vonzódik hozzá és ezért akarja távol tartani magát tőle, nem akarja megcsalni a barátnőjét. A lánynak ez egyre kellemetlenebb. István és Levi egymás megviccelésével tölti az estét. Másnap reggel Ádám kifakad Levinek, hogy inkább hagyja az Adával való kapcsolatot, mielőtt jobban belebonyolódna. Nikiék elkezdik szervezni Gábor meglepetés szülinapját, István felhívja az egyik legjobb barátját, hogy csődítsen le mindenkit Siófokra. Lemennek és megkérik Marcit, hogy az aznap esti műszakjukat rövidítse le, hogy mindenki el tudjon menni a bulira. Gábor gyanút fog, hogy valamit szervezkednek ellene.

Viasat3 Aranypart - Ádám és Levi kezdik a munkát a pultban

Ádám és Levi kezdik a munkát a pultban, de mivel rossz idő van, ezért nem nyitnak ki. Azt hiszik, hogy könnyen jött szabadnapot kapnak, de korai az örömük, hiszen helyette pakolhatnak és takaríthatnak szinte egész nap. Közben beszélgetnek, Levi beavatja Ádámot a múlt éjszakai buli történéseibe, elmondja, hogy Ada egy másik fickóval táncolt és flörtölt. A fiú nagyon kiakad, a lányokkal szembeni bizalmatlanságát ez csak növeli. Beki úgy érzi, hogy Levi teljesen másképp közeledik felé, ha iszik, mint józanul. A fiúk nagyon utálják lent a takarítást, de becsülettel csinálják, közben fent a többiek a saját házuk táján tesznek rendet. István kiakad Melire, mert nem segít nekik, egész nap csak fekszik. A lány a gyomorbántalmaira hivatkozik, de a többiek nem értik meg, nem hisznek neki. Niki kicsit megsajnálja, elhívja, hogy válasszanak tortát Gábor szülinapjára. Beki és Ada elkezdenek felesezni a teraszon, becsípve megesketik egymást, hogy aznap este egyikük sem enged a szerelemnek. Meliék visznek nekik tortát, aminek Beki nagyon örül, az evés mellett újabb huncutságként bekeni István hátát tortahabbal. A fiú sem állja meg, revansként paradicsomszósszal keni össze a pulcsiját. Levi nagyon ki van akadva a lányok előző esti viselkedése miatt, azt mondja, hogy nem érdekli Beki, de nyilvánvalóan féltékeny és fűti Ádámot is. Melit vérig sérti István a betegsége miatt, a lány elvonul és elsírja magát.

Aranypart Viasat3 - Tini lányok hada sikongat Levinek az erkély alatt

Ada és Ádám hazafelé sétálnak, amikor a lány célozgat rá, hogy szívesen kipróbálná a katapultot. A fiú nagyon fél már a dolog gondolatától is, de a lány kedvéért rászánja magát. Beki tovább szívatja Levit takarítás közben, ezalatt István és Meli szinte némán dolgoznak egymás mellett a pultban. Ádám bedob egy felest, aztán beülnek a katapultba, amit Ada nagyon élvez, de a fiú az életben maradásért küzd minden levegővételnél. Amikor visszaérnek a házba, fel akarja hívni az apukáját, de nem sikerül, nem veszi fel otthon senki. Be van csípve és annyira felhúzza magát ezen, hogy elsírja magát. Nagyon hiányzik neki a családja. Tovább iszik, nagyon elintézi magát, szeretne összebújni Adával, de a lány inkább bulizni menne.
Tini lányok hada sikongat Levinek az erkély alatt, hogy menjen velük szórakozni. István kivételével el is indulnak mindannyian, ő e helyett felvisz két lányt a házba, hogy összemelegedjen velük. A buliban eközben elszabadul a pokol, mindenki dörgölőzik mindenkivel, Beki folyamatosan féltékennyé akarja tenni Levit, de a fiú próbál úgy csinálni, mintha nem érdekelné. Ádám visszamegy a házba, teljesen szét van csapva, azt sem tudja, hogy ért haza. Gábor kiakad, mert Niki egy idegen sráccal csókolózik. István nem sokra megy a két lánnyal, szimpatizálnak vele, ő pedig azzal szeretné lenyűgözni őket, hogy kiviszi nekik Pörköltet. Szerencsétlenségére túl hosszú ideig próbálja levadászni a nyulat, így a lányok elunják a várakozást és faképnél hagyják a fiút.

Aranypart – Fergeteges party

A nap végével Levi szolgasorsa is a végéhez közeledik . Az est elérkeztével a party hangulat uralkodik el a társaságon. Meg is van minden okuk rá, hiszen Gábor meglepetés szülinapját szervezték, miközben ő Nikivel a pultban dolgozott.
A 12. részben kiderül sikerült-e Adának és Ádámnak megfelelő helyszínt választania az alkalomhoz, mert igyekeztek a fiatalok a szállásukról kiszervezni a partit az elmúlt időszak eseményeinek fényében. Már volt alkalmuk felmérni, hogy egy-egy jól sikerült éjszaka mekkora amortizációval jár.
Ada elmondja Ádámnak, hogyha valakivel ki szeretné próbálni az nem más lehet csak is ő. Hogy miről is szólhatott ez a beszélgetés este erre is fény derül.
Láthatjuk majd, amint Ádám elkeseredik. Telefonálni szeretne azonban senkit sem ér utol. Így már több oka is van, hogy a feszültséget kiadja magából. Az ital csak fokozza a hangulatot és a kedélyeket.
István Pörkölttel ismét összetűzésbe kerül, ám nem ez a konfliktus taszítja odáig, hogy két lányt is az átmenetileg üresen maradt “lakosztályba” invitáljon.
A buliban elszabadulnak az indulatok. Niki keze a magasba lendül, Ada önmagából kivetközve rázza a testét és Levi is hozza a formáját.

Viasat3 Aranypart - Gábor és Niki kezdenek a pultban,

Gábor és Niki kezdenek a pultban, közben fent a többiek a fiú meglepetés szülinapját szervezik. Ada szeretne beszélni Ádámmal, ezért elhívja, hogy nézzenek helyszínt a bulihoz. Beki elkezdi ugráltatni Levit, a fiúnak etetnie kell, rizsszemeket számolgatnia és négyszemenként a lány szájába adni. Hamar elege lesz a megpróbáltatásokból és cukrot próbál tenni a lány vizébe, de Beki észreveszi. Azt viszont megengedi neki, hogy helyette Istvánt itassa meg a cukros lével. Meli nagyon maga alatt van, amiért már Istvánnal is összeveszett, úgy érzi, hogy a hangulat egyre csak romlik. Beki következő körben a jakuzzit takaríttatja ki Levivel. Aztán elkezdenek kergetőzni, feldöntik a hamutartót és a csikkeket is a fiúnak kell összeszednie. Levi befogkrémezi a telefont, amire Beki elkezdi üldözni és testápolót nyom rá. Szinte egész nap egymást ugratják. Ada és Ádám elmennek sétálni, hogy átbeszéljék a dolgaikat, de nem jutnak dűlőre. Ádám nem akar komoly kapcsolatot, de elmondása szerint nem csak lefektetni akarja Adát. Idegesíti, hogy a lány mindenkivel flörtöl és hogy nagyon bizonytalan.

Aranypart - Ádám megríkatta Adát

Ada majdnem beadta a derekát Ádámnak! De a fiú valahol nagyon elszúrta, mert mire visszaért volna az ágyba a gumival, a lány már sírva álldogált a teraszon. Forr a levegő az Aranyparton. A sajószentpéteri lány, Ada is élvezi a show minden pillanatát. Már egy ideje kerülgetik egymást az Aranypart szépfiújával, Ádámmal, de eddig még nem lehettek kettesben. Eddig!
A hétfő esti adásban azonban sikerült kiharcolniuk pár közös órát kettesben. Volt gyertyafény, masszázs, összebújás a paplan alatt, csókolózás a sötétben. Ádám még egy kis ajándékot is átadott Adának, melyet a gatyájába rejtett el. Egy szivecskés fülbevaló volt az… Minden jól alakult, mindaddig, míg a többiek vissza nem tértek, és meg nem zavarták a párocska turbékolását. Aztán csak sikertült elbújniuk az egyik szoba sarkában a paplan alatt. Egy kis idő múlva Ádám meztelenül kibújt az ágyból, hogy óvszert hozzon, mint mondta, odáig jutott a dolog, hogy felkellett, hogy kerüljön egy gumi… A fiú itt rontott el valamit, de nagyon. Egy szál törölközőt akasztott magára és úgy indult óvszert keresni a házba. Mire visszaért volna, Ada már megsértődött, és a teraszon zokogott… Hát ezt elszúrtad Ádám!

Viasat3 Aranypart - Nikiék meglepetés szülinapot szerveznek Gábornak

Ada még mindig nagyon be van rágva Ádámra, annak ellenére, hogy a fiú elmeséli Levinek és Gábornak, hogy ő is benne volt az előző éjszakai dolgokban. Ada szerint a fiú csak le akarja fektetni és aztán nem is keresné tovább a társaságát. Melivel van egész nap a pultban, aki adja alá a lovat, hogy Ádám csak ki akarja használni. Elfogy az összes pénzük, így Leviék rappelni, Nikiék pedig megbeszélik, hogy este táncolni indulnak, hogy versenybe szálljanak, ki keres több pénzt. A fiúk igazi utcazenét nyomnak a sétányon, odamennek az éttermekben ülő emberekhez és kalapoznak, az esti bulira gyűjtenek. Levi és Ádám váltják a lányokat a pultban délután, egyiküknek sincs fogalma arról, hogyan kell szendvicset csinálni. Nikiék meglepetés szülinapot szerveznek Gábornak. Levi a pultban arról magyaráz Ádámnak, hogy vigyázzon Adával, mert szerinte csak húzza az agyát. Eljön az este, Nikiék lemennek a bárba, Beki táncolni kezd, Niki pedig kalappal járkál körbe és próbálja meggyőzni a fiúkat, hogy adjanak nekik pénzt. Nagyon sok pénzt keresnek, amit visszatérve a házba jól a fiúk orra alá dörgölnek. Beki megnyeri a fogadást, így másnap egész nap a szolgája lesz Levi. A fiú próbálja tartani a távolságot a táncos lánnyal, de mindketten érzik, hogy van vonzalom közöttük és az elfojtás vezet feszültségekhez. Ada és Ádám megpróbálják megbeszélni a konfliktusukat, a fiú nem érti, hogy a lány miért akarja tagadni, hogy mi volt köztük, Ada viszont továbbra is biztos benne, hogy Ádám csak egyszer akarja lefektetni. Nagyon felhúzza magát, visszadobja Ádámnak a tőle kapott fülbevalót és kijelenti, hogy vége köztük mindennek. A Levi-Beki kapcsolat is tovább gyűrűzik, a lány megint elpityeredik a fiú távolságtartása miatt, aztán bemegy a szobába, hogy megbeszéljék a dolgot. Összeborulás és minden rendben köztük. Ada elmondja Istvánnak, hogy Melitől tudja, hogy miben egyeztek meg. A fiú felfedi a titkát, hogy csak azért kötötte Melivel a megállapodást, hogy tesztelje, mennyire megbízható és titoktartó. Nagyon csúnya szóváltás alakul ki köztük, Meli teljesen kiborul, István csak tovább provokálja.

Aranypart Viasat3 - István elviszi Melit egy randira

Ada és Ádám úgy dönt, hogy otthon maradnak, míg a többiek elmennek bulizni. István elviszi Melit egy randira és eljátssza, hogy segít neki meghódítani Ádámot, ha cserébe a lány kideríti, hogy Ada érez-e valamit iránta. Igazából csak arra kíváncsi, hogy mit fog kavarni a lány a háta mögött. Ada megmasszírozza Ádámot, aztán összebújnak. A buliban a többiek közben nagyon elemükben vannak, István két lánnyal is táncol egyszerre, Levi pedig alsógatyára vetkőzve tombol a táncparkett közepén. Viszonylag hamar hazaindulnak – István meghívja magukhoz a buliban megismert két lányt is -, az érkezésükkel megzavarják a romantikázó Ádámot és Adát, akiket a többiek hagynának kibontakozni, de Meli szinte közéjük fekszik. Kijönnek a szobából, ahol Ádámot meg István állítja meg, hogy ne könyörögjön Adának, ha a lány hisztizik. Nyilvánvaló, hogy már mindenki tudja, hogy Meli és István kavarnak valamit. A vendég lányokat István hazaküldi, hogy ne ábrándítsa ki őket rögtön a megismerkedés után, mert látja, hogy a többiek már nincsenek szalonképes állapotban. Pezsgővel locsolkodnak a nappali közepén, borogatják a székeket, kergetőznek. Gábor próbálja leállítani őket, hogy legalább a saját testi épségükre vigyázzanak. Nem figyelnek rá, aztán Niki is kijön teljesen kiborulva, hogy hagyják már abba az egészet. Ádám bebújik Ada mellé az ágyba, Levi és István pedig összetakarítanak és összepakolnak. Ada és Ádám között már beteljesülni látszik a szerelem, amikor Ádám elkövet egy Ada szerint nagy hibát és vérig sérti a lányt.

Aranypart - Ádám törölközővel a farkán keresett óvszert

Aranypart Nikit - leánykori nevén Éden Nikit - már rögtön az első nap megdugta a Viastat3 trashrealityjének főbikája, Ádám, Aranypart jaj-ne-csókolj-meg-na-jó-mégis Adát azonban még nem sikerült neki, pedig kitartóan próbálkozik, tényleg. A hétfő esti adásban azonban jó eséllyel repül rá az állítólag orrcsepp - és szájfényfüggő Adára, akit úgy megdolgoz, hogy végül - nem, nem orrcseppre - óvszerre is szükség van. Mivel azonban nincs a közelben a plusz egy réteg, Aranypart minden-nőt-megdugok Ádám - akinek az apjával egyébként Éden Szandra kavar, igazi sikersztori - a farkára akaszt egy törölközőt és keresőútra indul a konyhába. A végkifejletet egyelőre homály fedi.

Kórházba került az Aranypart egyik szereplője Beki

A Viasat3 valóságshow-ja az Aranypart forgatásának utolsó napján szenvedett balesetet Beki, akinek egy bobozás során eltört egy csigolyája. A fájdalomtól elveszítette az eszméletét, majd közel egy hétig kórházban ápolták. Most gerincmerevítőt kell hordania, várhatóan felépül.
Az Aranypart című valóságshow-t egészen a múlt heti premierig forgatta a Viasat3 és a Mastiff Hungary a Balatonnál. A végén majdnem tragédia történt, Beki csigolyatörést szenvedett, de várhatóan felépül. "Az utolsó napon történt, amikor elmentünk bobozni. István és Ádám mentek előttünk egy külön bobban, mögöttem Ada ült, negyven kilométer/órás sebességgel jöttünk lefelé. Az Ádámék előtti bob leállt, ők is teljesen lefékeztek, Ada pedig megijedhetett, mert teljes erővel a másik bobba repültünk. Elájultam, de előtte érzetem egy reccsenést a hátamban, láttam, amint repkednek a műanyagdarabok. A két bob teljesen széttört, én pedig később megpróbáltam kiszállni. Eztán sokkot kaptam, filmszakadás jött. Később már nem tudtam felülni, betegszállító mentővel vittek, amelyben újra elájultam" - mesélte az [origo]-nak.
Egy veszprémi kórházban kellett ápolni, közel egy hetet - ez volt a legközelebbi nagyobb klinika a balatoni bobpályához. "Nagyon rossz volt, nem tudtam felkelni öt napig, míg gerincfűzőt készítettek. Azóta járok gyógytornára, és azt mondják az orvosok, hogy a sportos múltam miatt gyorsan gyógyulok. Alváskor és zuhanyzáskor sincs rajtam a fűző, amelyet várhatóan egy hónapig kell viselnem. Fontos nekem, hogy ne sajnáljanak, ne csináljanak úgy, mintha nyomorék lennék. Hiszek a pozitív gondolkodásban, az agykontrollban, hozzáállás kérdése az egész" - vélekedett. Bekinek az L2-es csigolyája tört el, orvosa szerint nem áll fenn a bénulás veszélye, és voltaképp szerencsés, mert rosszabbul is járhatott volna.
A baleset után többet nem szándékozik bobba ülni. "Soha többet nem csinálok ilyet. Amúgy pedig sejthettem volna, hogy valami baj lesz, mert velem mindig történik valami, sokat esek-kelek. A bungee-jumping már volt, jogsim pedig nem lesz, ami egy döntés az emberiség védelmében!" - tette hozzá.
A realityt nézi minden este, jókat derül a felvételeken. "A legbrutálisabb részeket még csak ki sem emelték a szerkesztők! Furcsa is ugyanakkor, mert huszonnégy óra eseményeiből csak harminc percet látunk, ami nagyon kevés. Ami nekem fontos, hogy édesapám, a legjobb barátaim szerint magamat adtam - de nyilván azért ennél több vagyok, nem csak ennyi a személyiségem. Ez a műsor azonban arról szólt, hogy bulizunk, így ezt emelték ki. Volt egy-két ember a csapatban, aki a barátom lett, hívtak is többször a veszprémi kórházban, amikor ott néztem az első részt" - emlékezett.

Aranypart Viasat3 - A fiúk reggel megbeszélik az előző éjszakát

A fiúk reggel megbeszélik az előző éjszakát, azon poénkodnak, hogyan cserélgethetnék egymás között hetente a csajokat. Ádám fél, hogy Melitta meg fogja erőszakolni, ezért megkéri Gáborral Istvánt, hogy terelje el a lány figyelmét és játssza el, hogy tetszik neki. Nem hagyják abba a szívatást, bekenik Meli lábát izomlazító krémmel. Nagyon ideges lesz és bosszút esküszik ellenük, amin a többiek csak nevetnek. Reggelinél összeülnek és megpróbálják megbeszélni a konfliktusokat, de nem igazán sikerül. Az jön ki az egészből, hogy mindannyiukat idegesíti Melitta, aki viszont kiközösítve érzi magát. A délelőtt folyamán Marci, a főnök eligazítást tart nekik újra. Felhívja a figyelmüket rá, hogy tilos inni a pultba, amennyiben ez legközelebb előfordul, akkor az elkövető azonnal repül. Fizetést is kapnak, a levonások után hatvanezer forint üti a markukat. István, Meli és Ada elintézik a bevásárlást, Ádám és Gábor pedig edzeni mennek Levivel. Folyamatosan húzzák a fiút, hogy be fognak próbákozni Bekinél, ha ő nem lép. A házban Bekit hívja az apukája. Istvánék hazaérnek a bevásárlásból, beadják Nikiéknek, hogy elköltötték mind a negyvenezer forintot. Leviék is eljátsszák, hogy kondizásra és hülyeségekre költötték a részüket. Gábor ad egy Playboy nyuszis gyűrűt Bekinek, amit Levi szeme láttára húz fel a lány ujjára. Bár a vásárlásnál István-Meli-Ada megbeszélik, hogy este együtt mennek bulizni, Ádám megkéri Adát, hogy inkább maradjon vele otthon.

Súlyos balesetet szenvedett Aranypart Beki

Súlyos balesetet szenvedett Aranypart Beki. A minap pornós botrányba keveredett lánynak a gerince sérült meg a Viasat3 forgatásán olyannyira, hogy majdnem örökre lebénult.
Aranypart Bekinek kis híján derékba tört a tévés karrierje: legsötétebb rémálmában sem gondolta volna, hogy kis híján mozgássérültté válik az Aranypart forgatásán, bobozás közben. – Úgy tűnik, most már túl vagyok a kritikus időszakon, de egy hétig mozdulatlanul feküdtem, még a mosdóig sem tudtam eljutni, így maradt az ágytál – nyilatkozta lapunknak Beki. – Az utolsó forgatási napok egyikén boboztunk, amikor István és Ádám hirtelen megállt előttünk, mi pedig Adával negyven kilométeres sebességgel, fékezés nélkül beléjük rohantunk. Ez a tempó még autóval is sok, nemhogy bobbal, és mivel én ültem elől, engem ért a nagyobb ütés. Azonnal sokkot kaptam, csak villanásnyi képek maradtak meg az emlékezetemben, és az, ahogy hatalmasat reccsen a gerincem. A többiek rohangáltak körülöttem, és mentőt hívtak. A veszprémi kórházban ébredtem, ahol közölték velem, hogy eltört egy csigolyám. Borzalmasan kiborultam, csak az járt a fejemben, hogy nem akarok megbénulni, táncolni szeretnék, hiszen az az életem – magyarázta a nimfomán valóságshow-hős, aki már otthonában lábadozik.
– Gipszmintát vettek rólam, és a lenyomat alapján elkészítettek egy műanyag fűzőt, amelyet hat héten keresztül kell hordanom, mivel már hazaengedtek a kórházból. Az orvosok azt mondták, a sportos előéletemnek köszönhetően könnyebben megy majd a gyógyulás, ezért minden erőmmel azon vagyok, hogy ezt elősegítsem. Amennyit csak lehet, gyógytornára járok, és agykontrollal kezelem magam. Szerencsére mindenben a jót látom: járhattam volna rosszabbul is – elmélkedett a sors kiszámíthatatlanságáról Beki, akinek közmondásos szexéhségét a sérülés sem csillapítja.
– Állítólag felébredésem után az első kérdéseim között volt, hogy tudok-e valahogy szexelni, de végül megnyugtattak, ha nyugalomban, stabilan csinálom, akkor nincs gond. Így nem kell lemondanom az élvezetekről, csak most nyugdíjas tempóban tolom – vallotta be Beki.

Aranypart Viasat3 - Dráma van a pénztelenség miatt

Ada felébred reggel és szembesül az oltári kupival, amit a többiek csináltak. Levit a többiek szembesítik az előző éjjeli műsorszámával, mert ő egyáltalán nem emlékszik semmire. Dráma van a pénztelenség miatt, nemcsak alkoholra, de már kajára sincs egy fillérjük sem. Azon agyalnak, hogy milyen extra munkákat tudnának vállalni, hogy pénzhez jussanak. Ada és Ádám kezdik a reggeli műszakot, a párkapcsolataikról beszélnek, a fiú feltett szándéka, hogy elcsábítja a lányt. A többiek a házban rap szöveget írnak és be is gyakorolják, hogy majd előadják és azzal keresnek vacsorára valót. A pultban Ada és Ádám folyamatosan flörtölnek, a lány próbálja kéretni magát, de nem igazán sikerül neki. Beki-Niki és Gábor-Levi fogadást kötnek, hogy melyik páros tud több pénzt megkeresni plusz munkával. A rossz idő miatt a pultban a műszak este elmarad a főnök engedélyével, helyette Levi-Beki-István buliba mennek, Niki otthon takarít. Gábor szeretne romantikázni vele, de a lány egyelőre tiltakozik. Beki az egyik bulihelyen megbeszéli az ottani főnökkel, hogy Nikivel lemennének táncolni egyik este, azt is elintézik, hogy az este folyamán hitelbe tudjanak inni. Ada arra készül, hogy Ádámmal kettesben töltik az estét, a fiú ehelyett a bulizókhoz csatlakozik és faképnél hagyja a lányt. Éjszaka ugyan szeretne bemászni mellé, de a féltékenykedő Meli nem hagyja, úgyhogy inkább a nappaliban alszik egyedül. Gábor viszont célba ér, sikerül összemelegednie Nikivel és a lány végül beadja neki a derekát.

Aranypart Viasat3 - Levi a talponmaradásért küzd a pultban

Levi nagyon nehezen szedi össze magát, Meli vonszolja le a pultba, egész végig támogatnia kell. A főnök engedi, hogy dolgozzon, de figyelmezteti, hogy másnap erről még beszélni fognak. Niki és Beki felviszik a napközben megismert két fiút a házba, aminek Ádám nagyon nem örül. Beki kiakad, hogy Gáborék elvertek húszezer forintot és nemhogy vodka nincs otthon, de még sör se. Megkérik a vendégeiket, hogy hozzanak nekik piát, cserébe megígérik, hogy nem lesznek hálátlanok. Eközben Levi a talponmaradásért küzd a pultban, egyáltalán nem akar dolgozni, ellenben előszeretettel fotózkodik a sétányon mindenféle lányokkal. Gáborék a házban teljesen kiakadnak a vendég fiúk miatt, a könnyen jött sörből ugyan elveszik a részüket, de nem hajlandóak egy levegőt szívni velük, lemennek a pulthoz. Levi észreveszi, hogy Beki idegenekkel táncol a teraszon, nagyon felhúzza magát. Nem is tudja, hogy a két lány időközben már rég ráunt a fiúkra és kirakták őket, helyette inkább egymással csókolóznak. A hazatérő Ádámnak és Gábornak nem kell kétszer mondani, azonnal beszállnak a buliba. A műszak lejárta után Meliék is csatlakoznak a csapathoz, Levi őrjöng, a legszebb álmából veri fel Istvánt, hogy menjen vele bulizni, aztán kajacsatát rendeznek Ádámmal a nappaliban. A többiek kiakadnak, mivel így is alig van mit enniük. Gábor bekíséri Levit, hogy feküdjön már le aludni. Le is dől a fiú, de rosszul érzi magát és ahelyett, hogy kirohanna, kinyitja a bőröndjét, beleül és belehány.

Beki, az Aranypart profija, csak leszbikus jeleneteket vállalt Becky Stevens néven.

Elég későn, egy héttel a kezdés után derült ki, hogy az Aranypart rangidős női szereplője tapasztalatok terén is az élen jár. A 27 éves, bevallása szerint biszexuális lány puszta kedvtelésből pornózott egy picit: nem a pénzért állt neki, sokkal inkább kíváncsi volt, mit hoz ki belőle ez a szakma.
A hölgyemény, állítása szerint, csak leszbikus jeleneteket vállalt, Becky Stevens néven. Bőven akad róla lábfétises és különböző dildós videó is: hol fekete, hol barna hajjal. Egy 2011 májusában, Skopjében rendezett erotikafesztiválon is fellépett, tehát nem a régmúltról beszélünk Rebeka esetében.
Érdekes, hogy minden valóságshow-ban egészen véletlenül több pornós múlttal vagy jelennel bíró szereplő is felbukkan. Már-már elgondolkodtató, hogy vajon direkt így castingolják őket? Aki erotikus munkás, az érdekesebb lehet? Több mindent bevállal? Beki az Aranyparton eddig csak Nikivel csókolózott, de nem titkolt vágya behálózni Levit, a jászkarajenői focistát, aki nem mellesleg boldog párkapcsolatban él. Vajon Beki beveti tapasztalatait és profiként esik majd neki a mit sem sejtő focistának?

Nem bírta szex nélkül! Ismét ágyba bújt az Aranypart szőke macája!

A Viasat Aranypart című műsorának szőke vadmacskája nem bír a vérével: először Ádámot cserkészte be, most azonban mást szemelt ki - sikerrel.
Izgalmakat ígértek a műsor készítői, meg is kapjuk azt a szereplőktől: a szőke domina, Niki ugyanis már most túl van Ádámon és Gáboron. Utóbbi friss szerzemény, ráadásul igencsak vágyakozhattak már egymásra, a hév ugyanis egy szempillantás alatt kapta el a fiatalokat - írja a Blikk. Szó szerint lerángatták egymásról a ruhát, és úgy estek egymásnak, mintha nem tudnák: a kamera minden pillanatot vesz...
- Szeretek Niki közelében lenni, mert árad belőle egy olyan fajta szexualitás, olyan fajta vonzalom, ami úgy gondolom, hogy minden férfi számára élvezhető lenne - nyilatkozta Gábor, aki azonban hosszabb távon nem tervezhet, a szőke lány ugyanis kijelentette: a szexet élvezi, az érzelmek azonban messze elkerülik.

Leszbipornóban élvezkedett Aranypart Beki

Aranypart Beki egyáltalán nem szégyelli pornós múltját. És azt sem tagadja, hogy nem a pénz, hanem a szeximádat vezette a kamerák elé. A szexi barna azonban arra ügyelt, hogy csak lányokat kényeztessen.
Ma már szinte meg sem lepődünk, ha valamelyik valóságshow-szereplőről kiderül, hogy élete előző szakaszában erotikus munkával kereste kenyerét. Most az Aranypart botrányos csapatából Bekiről derült ki, hogy a felnőttfilmek világában is tett egy kis kitérőt. Rebeka a neten felbukkant pikáns felvételeken különböző lányokkal szexel a kamerák előtt.  – Sosem csináltam titkot abból, hogy biszex vagyok, és abból sem, hogy forgattam pár felnőttfilmet évekkel ezelőtt. Ez egy féléves korszaka volt az életemnek, érdekelt a dolog, és ki akartam magam próbálni ezen a pályán is. Senki sem kényszerített, még csak nem is a pénz miatt vállaltam, egyszerűen csak kíváncsiságból vágtam bele, mivel imádom a szexet – magyarázta Beki, aki ma már senkit sem hajlandó kamerák előtt kényeztetni.
– Azt a szabályt fogalmaztam meg magamnak, hogy szigorúan csak lányokkal vállalok jeleneteket, és csak addig filmezek, ameddig bejön a dolog. Az első alkalom után, amikor nem éreztem jól magam a kamerák előtt, eljöttem, és befejeztem a pornós karrieremet. Pont azért tudom mindegyik filmemet vállalni, mert bulinak fogtam fel az egészet. Egyáltalán nem bántam meg, mint semmit sem az életemben. Na jó, kivéve azt, hogy egyszer szőkére festettem a hajamat – mondta nevetve az Aranypart szexmániás lakója, aki jelenleg táncosként keresi a kenyerét.
A csatorna nem kívánta kommentálni az Aranypart nagyszájú főszereplőjének magánéletét.

Aranypart Viasat3 - Niki és Beki vannak műszakban

Reggel Sarah felöltözik és hazamegy, nem köszön el senkitől, csak Levitől. A fiú nagyon kimérten viselkedik Melittával, azt mondja, olyan neki, mintha nem is lenne ott a házban. Niki és Beki vannak műszakban, már az is küzdelmet okoz nekik, hogy feltekerjék a pult köré lehúzott védő ponyvát. Inkább megkérik a Dinerben dolgozó fiúkat, hogy segítsenek nekik. A fiúk fent közben lelkiznek: Levi elmeséli Istvánnak, hogy szerinte bejön Adának és próbálkozzon nála. Gábor pedig elmondja Levinek, hogy Beki tegnap kiakadt, amikor Sarahval elvonultak és hogy a lány biztosan többet érez barátságnál. A fiú azt mondja, hogy ő tartani fogja magát, nem csalja meg a barátnőjét. Beki közben arról értekezik Nikivel, hogyan tegyék féltékennyé a fiúkat, elhatározzák, hogy felszednek valakiket és felcipelik őket a házba. A fiúk közben a teraszról a csajokat stírölik az utcán. Mindenki eléggé unatkozik, kitalálják, hogy csinálni kellene valamit. Gábor kijelenti, hogy ő bizony elvisz húszezer forintot és mindet elveri, aki vele tart, vele tart, aki nem, nem. Ada és Meli kapnak az alkalmon, elmennek szoláriumba, karikatúrát készíttetnek magukról, nagyon jól szórakoznak. Nikiék szövögetik a féltékennyé tevési tervüket, befűzik az egyik srácot a Dinerben, hogy a tesójával menjenek fel munka után hozzájuk bulizni. A házban csörög a telefon, Istvánt hívja a barátnője, akinek nagyon hiányzik és teljesen odavan nélküle. Nagyon felzaklatja a fiút a hívás, de azt mondja, hogy már nem tudná folytatni a kapcsolatukat, nem tudna többé megbízni a lányban. Átbeszéli Ádámmal az érzéseit, azt is elmondja neki, hogy tartotta el magát egész fiatal kora óta, hogy dolgozott és tanult egyszerre. Ada, Meli és Gábor elkezdenek a sétányon iszogatni, a fiúk – István, Levi és Ádám – pedig a házban melegítenek, pedig Levinek hamarosan le kell váltania Bekiéket a pultban. Gáborék visszatérnek a házba, elmesélik, hogy miket csináltak és mennyit költöttek, amitől Ádám kicsit kiakad, tekintve, hogy nem lesz pénzük kajára. Levi teljesen szét van csúszva, Gábor hiába magyarázza neki, hogy szedje össze magát, mert mindannyiukért dolgozik. István késsel és szájjal nyitja ki a sörösdobozokat, úgy iszik belőle. Teljesen összekoszolják a konyhát, összekenik a falat. Levi még a munkába indulás előtti utolsó pillanatban is iszik, Melitta támogatja, hogy egyáltalán lejusson a pultba.